Amerikai vasúti építmények



Hoboken, Lackawanna terminál



3. rész:  Fénykor, és ami utána jött





A Lackawanna terminál elérte legnagyobb méretét. A II. Világháború utáni években a vasútközlekedés fontossága egyre csökkent, így ennek a terminálnak is kisebb lett a jelentősége. Kisebb lett a teherforgalma is, mára már gyakorlatilag nem fogad tehervonatot. Egy időben a lebontására is gondoltak, de győzött a jóérzés, talán a hála is. Megtartották, sőt renoválták is a romlásnak indult épületeket.




Az ötvenes évek elejétől a világ és Amerika gazdasági élete is nagy átalakulásba kezdett, és ez a változás a mai napig tart. Ez az átformálódás nem kedvezett sem a vasútnak, sem a közösségi közlekedésnek. A Hobokenbe vonattal  tóduló, és onnan leginkább komppal továbbutazó emberek száma csökkent. Az írás 2. részének végén látható vágányhálózat már nem nőtt tovább. Hely sem volt hozzá, mert New Jersey Manhattan felé eső, nyugati partja sűrűn beépült, de szükség sem volt bővítésre. Az óriási vágányhálózat inkább a csökkenő forgalmat figyelte...

A korábban Ellis Islandre érkező bevándorlók tömege bárkákon érkezett a terminálhoz és vonattal ment az ország belsejébe. Később a bevándorlók, sokkal kisebb számban, repülővel érkeztek.

A
korábban vasúton Hobokenbe érkező nyers termékeket és terményeket New Yorkban vagy a környékén dolgozták fel. Később a feldolgozott, "bolt-kész" árukat a gyorsabb kamionnal vitték. Egy idő után Hobokennek szinte teljesen megszűnt a teherforgalma.

Mindezzel együtt a Lackawanna terminál jobban járt, mint a nem messze lévő Jersey City. Ezt a nagyobb vágányhálózatú, komplexebb forgalmú közlekedési csomópontot teljesen elbontották, mára már csak a felújított felvételi épülete maradt meg, a vágányok, járműjavítók, raktárak helyén meg hatalmas park lett.

Ahogy csökkent a terminál forgalma, úgy omlott-romlott. A híres és mindenfelől látszó óratorony réz tetőborítását kikezdte az erős szél. 
A szerkezetét nem biztonságosnak minősítették és az egészet hamarosan elbontották. Most egy jellegtelen rádió antennatorony van a helyén.

A II. Világháború alatt, mikor Amerika keleti partvidékén német tengeralattjárók lövéseitől féltek, az éjszakai elsötétítési parancs miatt a terminál nagy és híres éttermének üvegberakásos tetejét kátránnyal borították. Mivel ez volt az étterem egyik híressége, a látogatottsága nagyot csökkent és hamarosan be is zárt.


Új lakók is megjelentek az épületcsoportban: a New York Society of Model Engineers népszerű terepasztalt épített a már nem használt felső komp váróteremben. Aztán a postahivatal oda akarta helyezni a küldeménykezelő részlegét a terminál déli részéről. A modellezőket kitették. Aztán az 50-es évek végén, a 60-as évek elején a posta, különösen a vasúti "railroad post office"-ok forgalma zuhant. A Lackawanna vonatokból elmaradtak a postai és a gyorsáru kocsik, sőt, a vasúttársaság engedélyt kapott az erősen veszteséges személyszállításának felszámolására.  A távolsági vonatok megszűnésével bezárt a poggyászkezelő részleg és a vasúti laktanya is.

A villamost busz váltotta fel, nem volt már szükség a hurokvágányra a kompbeszálló kapuk előtt, ott az alkalmazottak autóparkolója lett.






 
1956-os légi felvétel a Hudson folyóról

Port Authority New York and New Jersey felvétel.[1]-ből


Szemben Manhattan West Side-ja, a Cunard társaság R. M. S. Queen Mary hajója Európából jövet a kikötőhelye felé tart. Előtte egy New York Central komp. A manhattani parton sok "car-float" uszály vasúti kocsikkal.

A Lackawanna terminál a kép jobb alsó szélén van. Ott épp nem látszik kompforgalom. A kép közepén a fehér Port Authority mólók, rajtuk a raktárak.






 
Ez a felvétel is 1956-os

Felvétel a Museum of the City of New York-tól, [1]-ből

Nem kevesebb, mint hat North Street-i komp mozog rajta. A kép közepén lévő valószínűleg az Erie Railroad hajója, amint Pavonia station felé fordul. A nagy hajóforgalom miatt a vízi járműveknek ügyesen kellett manőverezniük, emellett a szoros menetrendet is betartaniuk. Az előtérben a D. L. & W. terjedelmes személy- és teherpályaudvarai vannak.




A terminál igyekezett lépést tartani a korral. 1978-ban számítógép-vezérelte Solari típusú kijelzőket szereltek fel, ami színes fényekkel jelezte a vonatok irányát. Zöld fény jelezte, ha a vonat a World Trade Center felől jött. Sárga fény jelezte, ha a földalatti a 33th Street végállomásról jött, nem messze a manhattani Pennsylvania Stationtől. Ez volt a PATH, a Hudson alatti vasút két iránya Hoboken felé. A fényeket figyelve a stationmaster (a külsős), és néhány perccel visszatarthatta a vonatot, hogy a PATH-szal érkezők elérjék.

Az idő múlása és az elmaradó karbantartás rontott az épület állapotán. Romlott a réz homlokzat, a terminál teteje pedig beázott. Az általános állapot arra vezette a közlekedés hivatalos vezetőit, hogy javasolják a terminál lebontását a 60-as évek végére, ami majdnem meg is történt... Hoboken teljes vízparti frontját már nem használták. A sokkal kevesebb utas inkább a PATH-szal kelt át Manhattanből, mint a komppal. A tehervonatok elmaradásával a car-float forgalom is feleslegessé vált.

Az óceánt átszelő hajók végállomása visszakerült Manhattanbe, már ha egyáltalán megmaradtak a járatok. Hamarosan a mólójukat is lebontották, hogy helyet kapjanak a modern cargo forgalom számára.
         

Két U.S. mail nyergesvontatmány áll a homlokzatok alatt

Conrad Milster felvétele [1]-ből


A fénykép készítésének idején már csak a Barclay Street-i kompok jártak. Az "Erie (nem látszik a képen) Lackawanna Hoboken Terminal" mára "NJ Transit Hoboken Terminal".

Mikor a postai forgalom is csökkent, szóba került a terminál lebontása. Ez szerencsére nem történt meg.




A forgalom változásával a várostervezők autópályát képzeltek Manhattan nyugati partjára, a híres West Side-ra. Ezzel elsöpörték volna a parti kompkikötőket. A hobokeni terminál helyére egy kisebb állomást és egy magasépületet terveztek. De Amerika nem bővelkedik történelmi emlékhelyekben, náluk nem volt török megszállás, Rákóczi-szabadságharc. A technika, az ipar és a közlekedés intézményei a történelmi emlékhelyek.

A megőrzés-pártiak úgy gondolták, hogy az építmény-együttes túl értékes ahhoz, hogy eltűnjön. Kampányt építettek fel, hogy a terminál váljon hivatalos emlékhellyé. A Hoboken Environment Committee, helyi polgárok csoportja felvetette a terminált a National Register of Historic Places-be, a történelmi helyek nemzeti jegyzékébe, 1973 júliusában.

Az épületegyüttes megmenekült, de kérdés maradt a hasznosítása. A vasúti résszel kisebb baj volt, munkanapokon a bejárók, hétvégeken a kirándulók használták. Már a dízel- és villany világban számos gőzös menet is indult innen.

A gond a terminál már nem használt nagy üres tereivel volt. Első lépésben annyit tettek, hogy feljavították az állagukat. A Federal Economic Development Administration 4,8 millió dollárt adott a fejújításra, ami 1978-ban kezdődött. A State Office of Historic Preservation még 160 ezer dollárt
adott a homlokzat korhű helyreállítására.
Az összegek nem voltak elegendők a teljes és tökéletes helyreállításra, ezért a leginkább látható felületekre összpontosítottak, a nem látható részeken más, modernebb anyagokat használtak. De teljesen eredeti formában állították helyre a hatalmas fő váróterem üvegberakásos tetejét, amihez hozzátartozott a világháborúban  légvédelmi okokból rákerült kátrányborítás letakarítása.



A 15 méter magasan lévő üvegezett tetőt teljes mértékben helyreállították.

Theodore W. Scull felvétele [1]-ből






 
A Lackawanna terminál főbejárata Hoboken felől

Saját felvételem, 1997. június 1.


A felújítás után itt-ott már hiányos a rézborítás, de az épület mégis mutatja a nagyságát.




A bejáratok a néhai kompokhoz

Saját felvételem, 1997. június 1.


Az épület fölött meg a jellegtelen rádióantenna-torony, a néhai szép óratorony helyén.






De hátul, a közönség szeme elől rejtve az épületek a sok évtizedes romlás állapotát mutatják.

Saját felvételem, 1997. június 1.





A Delaware, Lackawanna & Western társaságnév is omlik-romlik már, de a PATH mélyvasútból feljövő utasokat új helységnévtábla fogadja a néhai Lackawanna terminálon, mert hiszen azóta teljes egészében átvette a New Jersey Transit társaság.

Saját képeim, 1999. október 2.




A Delaware, Lackawanna & Western előbb egyesült az Erie-vel, majd 1976-ban beépültek a Conrail, az állam által alapított vasúttársaságba. A terminál kissé gazda nélkül maradt. Aztán alakult egy vasúttársaság, a New Jersey Transit, amit először NJ Transitnek, később NJT-nek hívtak.

1979. július 16-án a NJ Transit a Hoboken Terminal egyedüli tulajdonosa lett, és 1983. január 1-én hajnali 0:30-kor a NJT átvette a teljes ellenőrzést a terminál bejáró forgalma és néhány buszvonal fölött.

Nem volt könnyű dolga. Versenyeznie kellett az egyéni közlekedéssel és néhány idegen busztársasággal. Agresszív üzletpolitikával és befektetésekkel stabil helyet harcolt ki magának New Jersey személyszállításában.

A vasútvonalakon a 3000 V egyenfeszültséggel villamosított vonalakat 25.000 V-tal villamosította, akkor, amikor az arra jellemző vontatási villany a 12000 V, akkor még 25 Hz volt (ez később az ottani hálózati frekvenciára, 60 Hz-re változott). A feszültség megemelésével az idős, már kevéssé megbízható, a menetrendet nehezen tartó járműállományt le lehetett cserélni.


1983. május 24-én két motorvonat áll a Gladstone mellékvonalon, Bernardsville-ben. Ezen a vonalon volt "private club car service", az utolsó ilyen mellékvonalon az USÁ-ban.

Homer R. Hill felvétele [1]-ből

A nagyobb feszültségű villamosítás megváltoztatta az utas-statisztikát. A korábban a gyakori késések miatt buszra-autóra szállók visszatértek a vasútra. Az átépítést 1984-re fejezték be.





 
A hobokeni toronyban 155 váltóállító kar volt. A rendelkező kiáltotta a parancsot a három váltóállító munkásnak, akik beállították a karokat a megfelelő pozícióba, és visszakiáltották a parancsot.

Theodore W. Scull felvétele [1]-ből




A fentebbi váltóállító szerkezet valószínűleg ebben az épületben volt. Később épült egy új torony, az vezérelte a terminált, és még messze a vonalak forgalmát is. Érdekes kitérőket is állítottak onnan. Vegyük észre ezen az átszelési kitérőn a mozgó szívdarabot.

Saját felvételeim, 1997. június 1.



1984. augusztus 17-én egy új Arrow (nyíl) III motorvonatot tartanak karban.

New Jersey Transit fotó [1]-ből




1999. november 10-én, egy hétvégi napon villamos motorvonatok várnak a munkanapi forgalomra.

Saját felvételeim, 1997. június 1.




Ez a vonat még aznapi indulásra várt, mert a mozdony főmotorja jó nagy fordulatszámon pörgött, a kocsikban meg a kinti rekkenő hőség ellenére 20°C körüli hőmérséklet volt. De ilyen mozdonyok órákig képesek voltak bömbölni. Lehet, hogy a leállás, vonat felmelegedés, újraindítás és visszahűtés drágább, mint a folyamatos hőntartás.

Ez a mozdony GP40PH-2, 3000 Le-s EMD.

Saját felvételem, 1998. július 14.




Ez a mozdony a nagy forgalmú villamosított vonalak vonatainak vontatója.

Saját felvételem, 1998. július 10.


A 4430-as ABB jelű, ASEA-BROWN BOWERI gyártmányú. 7000 LE-s, 12 darab ilyenje volt a NJT-nek.

A középen nyitott tetőzet szép fényeket vetít a járművekre.






GP40PH-2, 3000 LE-s EMD mozdony

Saját felvételem, 1999. november 10.


A NJT-nél 6 darab volt belőle  4145-4150-es pályaszámmal. Ebben a formájában Morrison-Knudsen átépítés.




Hét közben azért nagyobb forgalom van erre...
Saját felvételem, 1998. július 6.


Vegyük észre, hogy a kocsi középső ajtaja csak magas peronhoz alkalmas. A végeken lévő ajtók mindkettőhöz, ezeknél magas peron melletti megálláskor egy lap elfedi a lépcsőt. Nem magas peronnál a középső ajtót elektromosan lezárják.
Egy másik szerelmem, az SW1500

Saját felvételem, 1998. július 10.


A Long Island Rail Roadon is láthattam többet. Tolatómozdony 1500 LE-vel... Nálunk némelyik fővonali mozdony gyengébb.




Még egy dologról híres a hobokeni Lackawanna terminál: ott láttam életemben először igazi, valódi, 1:1-es GG1-es mozdonyt

Saját felvételem, 1998. július 6.

 
Először vonatból, 1997 júniusában. Több, mint egy évig tartott, hogy jobb képet tudjak készíteni róla.




Aztán eljött a pillanat, amikor közelről is, sőt, meg is érinthettem. Igazi élmény volt.

GG1-es Hoboken terminálján, Tuscan red színben.

Saját felvételem, 1998. július 6.

Már elfelé tartottam a mozdonytól a fényképezés után, amikor egy vasutas utánam szólt:
-Lehet vinni, itt senkinek sem kell ez a ... (nem írom le a jelzőt).

-Magyarországra? - kérdeztem.

Összeszűkült a szeme:

-Ott milyen a nyomtáv?

-Mint itt.

-Akkor akár oda is! - aztán jót nevettünk.




Ilyen intézmény valamikor minden pályaudvaron volt. Hobokenben helyreállítva látható.

A cipőpucoló pad. Előtte ültek kis sámlijukon az (általában) fekete kislegények, és nagy szakértelemmel fényesítették a kundschaftok cipőjét.

Saját felvételem, 1997. június 14.





Források:

  • Theodore W. Scull: HOBOKEN'S LACKAWANNA TERMINAL [1]
  • James W. Kerr: LOCOMOTIVE ROSTERS & NEWS 1996-97 EDITION [2]
  • TRAINS magazinok [3]
manhattani      

  2009. december 9.