| |
 |
|||
| 1956-ban a Santa Fe vasút luxus expressze, a Chief Chicago - San Francisco útján tragikus balesetet szenvedett. Hibás volt a kitérő is, a személyzet is olyat tett, amit nem kellett volna, bekövetkezett. A balesetnek huszonkét halálos áldozata lett. |
| Az
expressz száguld az éjszakában A Chief (indián főnök) nevű, nagyon elegáns (és drága) expressz San Francisco felé száguldott a Kansas-i éjszakában. Az EMD gyártmányú F3-as egységek bőgő motorral húzták a vonatot. A hangból a hangszigetelt, áramvonalas kocsikba kevés hallatszott be. |
A No. 19-es Chief menetrend szerint hajnali 2 órakor haladt át a Colorado - New Mexico állam határán lévő Raton Pass-on és ereszkedni kezdett. Nemsokára majd Babe Foster mozdonyvezető és Walt Adams fűtő veszi át a vonatot. |
Az étkezőkocsi kiürült, az utasok már megvacsoráztak és a hálófülkéjükben lefekvéshez készülődtek. Robert P. O'Kelly pincér összeszedte az asztalokról a vacsora maradékát, aztán az éjszakai pihenőhelye felé indult. Másnapi reggelig már nincs dolga. |
1956-ban a Chief-et természetesen már dízel-villamos mozdony vontatta, mégis a szakszervezet követelésére a mozdonyszemélyzetben fűtőnek is kellett lennie. Vonatvezetőéhez hasonló feladata volt. |
| Átment a Blue Point hálókocsiba, végigment a folyosóján a következőbe, a Pine Rapids-ba, és azon is át a 1382-es számú dormitory-baggage (személyzeti háló és pakli) kocsiba, ahol az ágya volt. A vonat aznap reggel 9 órakor indult Chicago Dearborn állomásáról, de a pincér munkája jóval korábban kezdődött, mert az utasok már az állomáson álló vonatban az étkezőkocsiban vártak a Santa Fe híres reggelijére. Ezen az 1956-os késő nyári napon húsz éve lett, hogy O'Kelly pincér a nagy gazdasági válság alatt Missouriból Chicagóba költözött. Később, amikor a vonat teljes sebességgel haladt Coloradóban a 100 mérföld (160 km-es) sebességre alkalmas pályán és az utolsó utas is megunta a csillagokat bámulni a kilátókocsi dómjából, Anthony Molsby társalgó és kilátó kocsi kalauz lezárta a felső részt. Ez volt a Chief legújabb kocsija, a Big Dome, a teteje teljes hosszában magasított és üvegezett kocsi. |
50 mérföldre előre a holdtalan New Mexico-i éjszakában a keletre tartó Fast Mail Express jött szembe, főként postai és expresszárut szállított. Leo Rush mozdonyvezető a lehető legnagyobb sebességgel haladt, hogy időelőnyt szerezzen arra, ha később csak lassabban haladhatna. Pete Caldarelli fűtő bemondta a highballt (szabad jelzést), és a 8-as számú Fast Mail Express kilépett a New Mexico Division-ből, melynek irányító központja Las Vegas-ban volt. A négy, warbonnet festésű F7-es mozdony 13 postai küldemény, csomag- és expresszáru kocsit, két, ebben a vonatban szokatlan hálókocsit, egy dohányzót, amiben pályamunkások utaztak, és a vasút alelnökének a bizottsági kocsiját vitte. Ezen a napon a vonalirányítás az egyvágányú vonalon a két vonat számára a keresztezés helyét Robinsonnál a forgalmi kitérőben jelölte ki. A Fast Mail begurult a 705-ös mérföldkőnél kezdődő kitérő vágányra és megállt. Rush alapjáratra állította a mozdonyt és lekapcsolta a világítást. |
| Máskor a két vonat 12
mérfölddel nyugatra, Gatónál keresztez, ott a
Fast Mail, mely
fontossági sorrendben előbbre áll, mint a híres,
fényes Chief, az
egyenes átmenő vágányon áll meg, a Chief
pedig a mellékvágányon megkerüli. A
körzet majdnem minden
kitérője rugós, hogy a
mellékvágányról kihaladó vonat
mögött a vágányút az átmenő
fővágány felé álljon vissza. Robinson
kitérője nem volt rugós, hanem kézi
állítású. Caldarelli "fűtő" kinyitotta az ajtót és lemászott a hűvös szeptemberi éjszakába. Miután a szembejövő Chief az átmenő fővágányon elhaladt mellettük, át kell állítania a kitérőt a vonata előtt, hogy a Fast Mail kigurulhasson a vonalra és tovább haladhasson kelet felé. Caldarellinek a Rule 104(A) szabály szerint a határjelzőnél állva kellett volna megfigyelnie az érkező Chiefet, de a fűtő nem állt meg a határjelzőnél, hanem továbbment a váltóállítóig. |
Egy
év, amit Amerika szívesen elfelejtene Ez a szeptemberi tragikus baleset a Santa Fe-nél nem volt egyedüli abban az évben. Január 22-én a Los Angeles-ből induló San Diegan, két zsúfolt Budd gyártmányú motorkocsi (RDC) mozdonyvezetője előtt Redondo Junction környékén elsötétült a világ, és közel 70 mph sebességgel futott be egy ívbe, mely előtt 15 mph-s lassújel tábla volt. A két kocsi az oldalára dőlve a másik pályán csúszott, és sok ember zuhant ki a kitört ablakokon. 30-an haltak meg. A baleset megrázta a közvéleményt, különösen, mikor kiderült, hogy a 61 éves mozdonyvezető az utolsó vasúti orvosi vizsgálaton epilepsziás rohamot kapott. A két RDC-t kijavították és tovább járt (keretes írás lenn). |
Átdobta a kézi állítású váltót, aztán vissza akarta állítani. Nem sikerült. Valami baj volt a váltóval! Közben feltűnt a Chief lámpája a távolban, és a vonat percenként több mint egy mérföldes sebességgel közeledett.  |
A vasúttal szembeni ellenségesség tovább nőtt, amikor június 16-án a texasi Gainesville-ben a kocsi rendező csapat még 2 rakott teherkocsit tett 20, egyetlen kézifékkel fékezett kocsisorra. Az megindult, áthaladt hét váltón és kigurult a nyílt vonalra, ahol szembe jött a Chicago Express. A mozdonyvezető fékezett, és a 35 mph sebességű megfutamodott kocsik beleütköztek |
A fűtő újra és újra próbálkozott, sikertelenül. Végül úgy zárta le a kitérőt, hogy a vele függésben lévő jelző csökkentett sebességű haladási jelzést adjon a Chiefnek. A nagy sebességgel közeledő vonat mozdonyvezetője meglátta a jelzést, lezárt és vészfékezett, de már túl késő volt. A vonat nagy sebességgel haladt be a kitérőbe, és frontálisan ütközött az ott álló Fast Maillel. Az ütközés robbanásszerű hangja és acél csikorgása hallatszott. A rémülettől bénultan álló Caldarelli azt gondolta: "Úristen, mit tettem!" Egy pillanatig a még pörgő dízelmotorok hangja elnyomta a sérültek kiáltásait. |
a mozdonyba. A
vontató mozdony két egysége kisiklott, a
mozdonyvezető, egy Pullman kocsi kalauz és egy utas
megsérült. Amerika baleseti statisztikáját tovább rontotta, hogy ugyanebben az évben két utasszállító repülő, a TWA egy Super Constellation, és a United Airlines DC-7-es gépe összeütközött a Grand Canyon fölött, és 128-an meghaltak. |
A balesetes
RDC motorkocsik |
A DC-191 és -192 1952-ben készült a Budd-nál a Santa Fe Los Angeles - San Diego járata számára. Az 1956. januári balesetük után újjáépítették őket és #311-312-es vonatként Newton és a Kansas-i Dodge City között jártak, míg az a járat meg nem szűnt. Ezután az addig EMD E8-as mozdony vontatta vonatot váltották ki, az El Pasoan-on, Albuquerque és El Paso között, majd 1968. júniusban ez a járat is megszűnt. A balesetből újjáépített DC-191 és -192 Albuquerque-ben, nem sokkal az utolsó útja előtt a Santa Fénél A. Chione felvétele [3]-ból 1970-ben mindkettőt eladták, a DC-191 még néhány évet dolgozott a Baltimore & Ohio vasútnál |
| A baleset előtt 1956. szeptember 5-én, szerdán, a baleset napjának reggelén Leo Rush mozdonyvezető és Pete Caldarelli fűtő kihoztak egy F7-es, A-B-B-A (elöl-hátul vezetőállásos, belül két booster, rásegítő) mozdonyegységet Albuquerque fűtőházából, hogy azzal vigyék tovább a Fast Mail-t. Ugyanazt a train order-t (írásbeli utasítást) kapták, mint a keletről közeledő Chief mozdonyvezetője: |
Rush, a Fast Mail 63 éves mozdonyvezetője 1916 óta a társaság dolgozója. Mindig jól öltözködött és gyémántgyűrű volt a kezén. Harcolt az I. világháborúban és elveszítette a fiát a másodikban. A mozdonyon volt még Roosevelt "Rosie" Brown, kalauz és fékező Albuquerque-ből, aki egyes vonatokon mindkét szerepét betöltötte. Afro-amerikai volt, és máskor a kitérőket kezelte. Amikor Caldarelli |
| No. 8 ENG. 41 MEET No.19 ENG. 30 AT ROBINSON No. 8 TAKE SIDING  |
találkozott
vele Las Vegasban, mondta neki, hogy ne foglalkozzon a
kitérővel, majd ő (Caldarelli) intézi, így Brown a
postai küldemények kocsijában utazott. Caldarelli
gyakran tett ilyen szívességet, egy vasutas
kollégája is megerősítette ezt. |
Vagyis: a 8-as számú vonat (a Fast Mail Express) a 41-es számú mozdonnyal és a 19-es számú vonat (a Chief) a 30-as számú mozdonnyal Robinsonnál találkozik, és a 8-as számú megy a kitérőbe. (A mozdonyszámokat az állomási forgalmistákért írták bele az írásbeli utasításba, hogy azok tudják, hogy jó vonatot látnak-e.) Rush mozdonya 11 csomag- és postai küldeményes kocsit, egy expressz hűtőkocsit, egy fele csomagszállító, fele ülőkocsit, a pályamunkások dohányzó kocsiját és egy bizottsági kocsit húzott, ebben utazott a Santa Fe vasút sajtónyilvánosságáért felelős alelnöke, J. P. Reinhold és felesége, fia és lánya. |
A 44 éves Caldarelli, a Fast Mail fűtője Albuquerque-ben lakott, tangóharmonikát árult és zeneórákat adott, míg el nem fogytak a harmonikái és a tanítványai. Így az olasz származású férfi Ratonbe költözött és gőzmozdonyt fűtött a Las Vegas-i vonalon. Pete Caldarelli volt a legkedveltebb ember a vonalon és otthon is, ahol zenekart vezetett, amelyben a felesége zongorázott. Bár volt mozdonyvezető vizsgája, a személyvonatokon fűtő beosztásban dolgozott. Az életét a családja, a zenekar és a Santa Fe töltötte ki. Amikor nem volt szolgálatban, az ebédekhez egy kis bort ivott, és bár night clubokban léptek fel, ott nem ivott alkoholt, mert ő vitte haza a zenekart. |
| Ratonben
a harmadik műszakot kezdő 61 éves Edward O. (Babe)
Foster mozdonyvezető a Chiefre
várva kávézott.
Gyerekként került Ratonbe és 1917-től
dolgozott a Santa Fénél. Néhány
évvel később pályamester édesapja
halálos munkahelyi balesetet szenvedett. Az 50-es évekre
a családja még négy vasutast adott, Babe
testvérét, fiát és két
nagybátyját. Babe híres volt a
fűtőházában, ő volt ott a legkevésbé
társasági ember. Ismerte a Fast Mail
mozdonyvezetőjét, Leo Rush-t, de tíz éve nem
szóltak egymáshoz. Más nem tudta az
ellenségeskedés okát. Babe fűtője, Walton H. Adams 1941 óta dolgozott a vasúton. A 41 éves kertész és amatőr feltaláló az otthoni műhelyében készített egy zsebóra tartót a mozdony vezetőállására, és remélte, hogy szabadalmaztathatja. Hajnali 2:20-kor a Chief szabad jelzést kapott Ratonben, egy perccel azelőtt, hogy a Fast Mail elindult Wagon Mound állomásról. A vonaton a Las Vegas-i W. L. (Bill) Schriever kalauz felelt a 300 utas kiszolgálásáért. A vonaton utazott Larry McCormick fékező, aki a No. 124, Grand Canyon vonathoz utazott, annak az északi szakaszán állt szolgálatba. Ottléte szabálytalan volt, a Santa Fe erre az önköltséges utazásra Albuquerque-be a No. 7, postavonatot írta elő. De aki barátságban állt egy vonat kalauzával, annak az talált egy szabad ágyat, vagy legalább egy matracot. Foster és Adams 7 perc késéssel indult Ratonből, de a 110 mérföld hosszú vonalon a várhatóan szabad térközökkel ezt behozhatták, és Las Vegasba pontosan, 4:10-re érkezhettek. 2:45 körül haladtak át French-nél a Southern Pacific vasút csomópontján, majd elértek Robinsonba, ahol Caldarelli a kitérőt a mellékvágány felé állította, hogy a Fast Mail begurulhasson. A mozgó kocsiból a kitérőnél leugró Rumpley flagman (a vonatot fedező vasutas) a vonat mögött visszaállította a kitérőt. A vonat behaladt a körülbelül 300 m hosszú vágányra és várták a 19-es számú Chief-et. A Chief mozdonyának fényei feltűntek az éjszakában, a mozdonyvezető a jelzőt látva vészfékezett, és a vonat majdnem teljes sebességgel a Caldarelli által a Fast Mail felé állított kitérőn áthaladva nekiütközött a Fast Mail mozdonyának. Harold Mericle utas hallotta a vészfékezést, két nagy rántást érzett, ahogy a kocsija a kitérőbe haladt, aztán három hatalmas csattanást hallott. Leesett az üléséről és a feje kilógott a fülkéből a folyosóra. Meglátta a bátyját és egy sebesült vasutast. Nem látott a sötétben, ezért lámpát kért tőle, az odaadta. A Chief egyik kocsijában Schriever kalauz előre nézett az ablakon. Meglátta, hogy a vonatuk a másik felé rohan. "Ütközni fogunk" mondta Kincaird fékezőnek, aki leült, ahogy meghallotta vészfékezés hangját. A mentés, aki tudott, segített Az ütközés után a vasutasok, aki tudott, leszállt a vonatról. A sötétség elfedte a baleset nagyságát, de amit láttak, az is elég volt. A Chief egyik mozdonyának még járt a motorja, R. I. (Bob) White fékező szólt a sokkos állapotban lévő Caldarellinek, hogy állítsa le, aki meg is tette. White fékező, korábban katonai rendőr, később országúti járőr, a hálókocsikhoz ment, és találkozott a Chief kalauzával, Carl Chesterrel. Látták, hogy a kocsiba szorult utasok inkább pánikba estek, mint megsérültek, ezért sebesülteket kerestek, hogy segíthessenek. White a kocsiba küldte Chestert lepedőkért, maga pedig kiment az útra és a lámpájával megállította az egyik autót. A kocsiban volt fogó, amivel White elvágta a vonal melletti szögesdrótot, hogy utat nyisson a mentőknek és az oda állva világító autóknak. Egy katona őrmester és a haditengerészet tisztje 15 katonát és tengerészt hozott, akik betörték a hálókocsik ablakát és kisegítették a bennrekedt utasokat. Az ülőkocsiban W. J. Cox, a Pacific Railroad Society, egy vasútbarát társaság tagja bekapcsolta a kocsi világítását és tűztől tartva leállította a légkondicionálót. |
 Robert Wegner térképe a TRAINS-ből Az olvasónak feltűnhet, hogy a leírás kelet vagy nyugat felé haladó vonatokat ír, míg a térképen a vonal észak-déli irányú. Ennek oka, hogy a vasúttársaság a Chicago - San Francisco, tehát alapvetően nyugatra haladó vonatot ott is nyugatra menőnek mondja, ahol a pálya dél felé fordul, a Chicago felé haladót pedig keletinek az észak felé vezető pályán. |
|
A vonatszemélyzet több tagja is a személyzeti hálóban volt, ami
roncshalmazzá préselődött egy
hálókocsi és a felborult
csomagszállító között. A teteje
levált, az oldalfalai elváltak a főkerettől,
és sok vasutas meghalt benne. A baleset híre végigszáguldott a vonalon és a környéken, és riasztotta a rendőrséget, orvosokat, és persze az újságírókat is, de jöttek az ott lakók is segíteni. A Nemzeti Gárda katonái is kivonultak. Egy közeli iskola igazgatója kirendelte az iskolabuszt a balesethez, és a nem sérült utasokat az állomásra vagy a Brown hotelbe vitte, ahol a Vöröskereszt orvosi vizsgáló pontot állított föl. Trujillo, a Railway Express dolgozója egyedül volt Springer állomáson, mikor hírt kapott a balesetről. Azonnal telefonált Las Vegasba, a vasúti körzet központjába, hogy minden arra tartó vonatot állítsanak meg. Trujillo alaposan megdolgozott a 10% jutalékáért, mert vagy 24 órát bennmaradt és több mint száz táviratot küldött. |
 A Nemzeti Gárda tagja fegyverrel őrzi a postazsákokat |
| A Springer Tribune újságírója
is a helyszínre ért. A szokásos dagályos
stílusban írt az esetről: "A
Santa Fe alkalmazottai békésen aludtak.... nem is
érezték az ütközést.
A másvilágon ébredtek föl". Raton D-46-os gőzdaruját hajnali 4-kor riasztották, és a segélyvonat egy óra és 7 perccel később elindult a baleset helyszínére. Caldarelli fűtő feleségét reggel 6-kor hívta a férfi bátyja, és elmondta hogy mi történt. A feleség azonnal a helyszínre ment. "Pete csak járkált ott, mint aki nem tudja, hogy hol van és mit csinál", mondta később Esther Caldarelli. Beültette a férjét az autóba és hazavitte. Ott az orvos nyugtatót adott neki és ágyba parancsolta. Kelet felől egy kis repülő érkezett és leszállt a mezőn. Az Albuquerque Journal első női riportere jött vele, aki öt napja kezdett az újságnál, és fűtötte az ambíció. Nőként szabadon járkálhatott a helyszínen, fényképezett és beszélt az emberekkel. |
A két vonat
mozdonyszemélyzete, Foster,
Adams és Rush az
ütköző F mozdonyokban
azonnal meghaltak. A Fast Mail
vonat maradéka vagy 12 méterrel hátragurult, sok
kapcsoló és vonórúd
eltörött. A Chief kocsijai Z alakban álltak, a Big Dome egy forgóváza siklott. Az 1380-as számú baggage-dormitory (csomagszállító és személyzeti háló) kocsi, olyan, mint a Chief-ben futó 1382-es, amiben sok vasutas meghalt |
 A D-46-os daru a Chief Big Dome kocsiját emeli a vágányra A Chief vonat nem sérült részét, a másik hálót, öt ülőkocsit, pultos étkezőt és a leghátsót, a (hátrafelé) kilátókocsit Springerbe vontatták. A kocsikat végignézték esetleges túlélők után kutatva, és délutánra már a Big Dome is a vágányon volt. |
Csak
a kitérő és a mellékvágány
rongálódott, a pályamunkások gyorsan
kijavították, új talpfákat tettek le, az
azévi, "56" jelű telítőszöggel.  A pálya helyreállítása alatt a No. 17-es El Capitan-t és a No. 21-es Super Chief-et kellett más vonalra terelni, ezek a Belen Cutoff-on keltek át a hegyeken. |
| A
délutáni Range
újság
a címlapján hozta a légi
felvételt a baleset helyszínéről. A közeli
lapzárta miatt az újságíró nem
járt utána hogy mi történt, és azt
közölte, hogy Caldarelli kiugrott vagy kirepült a
mozdonyból, és sérülés
nélkül úszta meg a nagy balesetet, ezért a
legszerencsésebb személy, aki ott volt. Egy másik
lap nem szándékos iróniával írta,
hogy az egyik kocsi "úgy gyűrődött össze, mint a
harmonika" (Caldarelli korábban harmonikákat
árult). Caldarelli nem emlékezett, hogy beszélt-e
valakivel a
helyszínen és mondott-e ilyet. Reinhold alelnök röviden tájékoztatta a sajtót. Azt mondta, "nem tudom, hogy Caldarelli miért állította át a váltót. A baleset nagy sokk volt, azok a vasutasok a barátaim voltak". Egy személyt, a new yorki Norman Rosent benntartották a Colfax kórházban Springerben, hat másik utast elláttak és elengedtek. 35 utas Robinsonban jelentkezett sérülésekkel. |
A
vizsgálat A baleset után azonnal több vizsgálat is indult. A kerületi ügyész azt mondta, hogy bűnvádi eljárás is lehetséges. A Santa Fe is küldött nyomozót a helyszínre, és a szövetségi állami Interstate Commerce Commission (államközi kereskedelmi bizottság, ICC) a denveri irodájukból küldött oda embereket. A Santa Fe vasút kiadta a saját közleményét, és W. H. Jones főfelügyelő táviratozott Ratonba: "Caldarelli fűtőt semmilyen körülmények között nem szabad szolgálatba állítani!" Csütörtök reggel Dick Josey, Colfax megye sheriffje az otthonában meglátogatta Caldarellit, hogy kikérdezze. Az elmondta, hogy mit tett, és azt, hogy mikor a váltónál volt, Rush mozdonyvezető kürtölt. A szabályok tiltják, hogy találkozó vonatoknál az álló mozdony indulási hangjelzést adjon, az ICC nyomozói azt feltételezték, hogy a mozdonyvezető azért kürtölt, hogy Caldarelli menjen el a váltótól. |
| A bírósági
tágyalást Smith bíró vezette. A
kerületi ügyész azt
mondta, nincs alap bűnvád emelésére.
Péntekre a szövetségi vizsgálók
megállapították, hogy senki sem sértette
meg a
Santa Fe vasút egyetlen szabályát sem.
Vasárnap este, mikor Elvis Presley
bemutatta a "Love me tender" dalát az Ed Sullivan Show-ban,
Caldarelli a hétfői ICC meghallgatására
várt Las Vegasban. A zárt ajtó mögötti meghallgatás eredménye az lett, hogy Caldarelli nem bűnös szándékkal, hanem zavarában állította át a váltót Rush mozdonya felé. A baleset oka "szerencsétlen egybeesés volt, az amúgy megbízható dolgozó fejébeni zavarodottság okozta". És bár Caldarellinek nem volt fizikai korlátozottsága, nem volt bizonyíték nála alkohol fogyasztásra vagy ki nem pihentségre, az ICC egyedül őt tartotta felelősnek a balesetért. A fűtő megértette, hogy vasúti karrierjének vége. A Santa Fe vasút a nyilvánosság előtt egy személy tettét okolta a balesetért, Caldarelli fűtő váltóállítását, a baleset gyökeréig megrázta a vasút nyugati régióját. A. J. Hartman, gépészeti főnök memót (emlékeztető iratot) küldött több személynek a társaságnál: "A vasutunknál a balesetek nagy száma felveti a kérdést, hogy képesek vagyunk-e a biztonságos és hatékony működésre!" |
Hozzátette: "A felügyelők
okolhatók
a balesetekért, és ez nem népszerű
következtetés, de alapvető, hogy
szembenézzünk vele, ha okulni akarunk a múltbeli
tapasztalatokból." A vasút jóhírét védendő Hartman elrendelte, hogy a Pullman kocsikon, miközben a Pullman műhelyébe viszik, a sérüléseket lehetőség szerint el kell takarni, a Santa Fe cégjelzést pedig papírral vagy festéssel el kell fedni. (A baleset nyomainak elfedése általános gyakorlat volt amerikai vasutakon. Egy alaszkai vonalon télen a gőzmozdony lezuhant a hídról, és tavaszig nem tudták kiemelni. Ezért, hogy a többi vonat utasai ne lássák, egy vastag takarót terítettek rá, amibe fenyőbokrokat ültettek.) Az év decemberében a Santa Fe vasút kiegészítette a Rule 104(A) szabályt. Megerősítette az érkező vonat előtti kitérő ok nélküli állításának tiltását. Más szabályok módosításával és újak megalkotásával együtt a Santa Fe vasút 1958-ban elnyerte a National Safety Council (nemzeti biztonság tanácsa) díját, és engedélyezte "A Nemzet Legbiztonságosabbja!" jelzőhasználatát a Santa Fe számára. |
| A baleset utóélete Az 1956-os év ezzel (és több más) balesettel együtt bevonult a történelembe, és a robinsoni baleset csak egy statisztikai adat lett 66 másik az évi USA-beli baleset mellett, melyek összesen 100 utas-, vasutas-, közúti közlekedő és a vasúti pályán átkelő halálát okozták. Pete Caldarelli nem rejtőzött el sem a felelőssége elől, sem a lakóközösségében. Meglátogatta a túlélőket a kórházakban és részt vett a halottak temetésén. "Nagyon szomorú volt", nyilatkozott Esther, Pete felesége. "Pete szerette Walt Adams-et [aki meghalt a mozdonyon], és Walt felesége eljött hozzánk, átölelte Pete-et, és mondta neki, hogy nem vádolja semmivel." Lapokban és a szóbeszédekben előkerült néhány gyanú Caldarellivel szemben: részeg volt, előző éjszaka zenélt egy klubban és nem pihente ki magát. Azt is mesélték, hogy öngyilkosságot akart elkövetni, meg hogy a sokk azonnal fehérré tette a haját. Ezek egyike sem volt igaz. Foster, a balesetben elhunyt mozdonyvezető nagybátyja azt mondta: "Tudjuk, hogy baleset volt. Együtt nőttünk fel Pete-tel, ő jó ember." Caldarelli élete is megváltozott. Szerette a vasutat, azt mondta, ha tovább is ott dolgozhatott volna, előbb-utóbb mozdonyt is vezetett volna. Próbálkozott más vasutaknál, még Venezuelában is, de sosem talált többet vasúti állást. |
A zenekarát vezette, harmonika- és zongoraórákat adott. Szezonmunkában a Ratonhöz közeli La Mesa lóversenypálya autóparkolóját irányította. Esther a ratoni általános iskolában titkári állást vállalt és 28 éven át dolgozott ott. A fiuk trombitás lett a zenekarban, a lányuk dobolt. Pete 1981-ben egy stroke után abbahagyta a zenélést, de még sokáig, a nyugdíjából élt. Azt mondta: "Nem múlt el nap, hogy ne gondoljak azokra, akiknek megváltoztattam az életét." A baleset 40. évfordulóján az Albuquerque Journal cikket közölt a balesetről. Úgy találta, hogy a ratoni fiatalok nem is hallottak róla. Egy középkorú helyi lakos azt mondta, hogy Caldarelli egy kedves öregúr, aki harmonikázik az Elks Clubban. A baleset helyszínén nincs emlékmű az elhunyt utasokért és vasutasokért. A 705-ös mérföldjelző, a fűben néhány elszórt plexi ablakdarab és egy elgörbült sínszeg emlékeztet a balesetre. Sosem derült ki, hogy Caldarelli miért nem tudta visszaállítani a kitérőt. |
 |
William P. Diven cikke nyomán a TRAINS 1998. szeptemberi számából |
| |