A New York Central vasút tolatómozdonya rakott, nyitott rakterű autószállító vagonokat mozgat az 1960-as évek elején

J. David Ingles collection [1]-ből


A nyitott autószállító gyorsan népszerű lett, és akkoriban ilyennel szállították a kész személygépkocsik nagy részét.





Az Egyesült Államokat a vasút tette egy országgá, és az autógyártás tette gazdaggá.

A transzkontinentális vonal megépülte előtt a nyugati, a csendes-óceáni, és a keleti, Atlanti-óceán
parti terület között nem volt gyors közlekedés és nagy kapacitású és gyors szállítás, tartani lehetett attól, hogy a nyugati rész önálló országgá alakul. A vasútvonal az utazási és a szállítási lehetőség megteremtésével létrehozta a kereskedelmi kapcsolatokat, és az ország egységes maradt.

Az autó tömegcikké válása óriási hasznot jelentett az autógyártóknak, és hatalmas mértékben növelte az ország GDP-jét. Az autóipar kiszolgálása a nyersanyag, az alkatrész és a kész autó szállításával főként a vasút feladata volt és ma is az, ezt kiválóan látja el, ezzel nagyban hozzájárul az ország gazdagodásához.

Az autóiparnak és a vasutaknak hosszú és érdekes közös története van. Az autóipar kezdetétől, a XX. század elejétől a vasutak nyersanyagot és energiahordozót, alkatrészeket szállítottak az autógyárakba, és elszállították a kész gépkocsikat a gyárból a kereskedőkhöz és a terjesztőkhöz szerte az országban.




1. rész:  A kezdetek, a fedett vagonos alkarész- és autószállítás,
az autószállítás vasúti főútvonala, a többszintes autószállító keretek,
és egy amerikai polgár 1962-ben Fordot rendelt, amit vasúton szállítottak neki





A vasutak az autókat eleinte 50 lábas (15,2 m-es) fedett tehervagonokban (boxcar-okban), később polcokkal felszerelt fedett vagonokban, melyekbe több szinten lehetett pakolni a kocsikat, és a vagon hossza 60, majd 86 lábra nőtt. Következtek az autószállító keretekkel felszerelt pőrekocsik, majd a jellegzetes formájú, speciális, autószállításhoz készült magas, fedett vagonok.
Az autóipar kulcs piaci szegmens a vasutak számára, ezért az autó- és alkatrész szállító vonatok menetrendje a gyártási határidőkhöz és igényekhez igazodik. Az autószállító irányvonatok teljesítik a just-in-time, éppen a kellő időben feltételt.




1900: 4.192 autót gyártottak az Egyesült Államokban, kb. 930 volt benzin hajtású, a többi gőz- vagy villamos.
.
1901: Az Oldsmobile valódi tömeggyártásba kezdett, az autó 1908-ig maradt gyártásban, összesen kb. 19 ezer készült belőle.
.
1903: 
Ebben az évben az Egyesült Államok-beli gyártók 11.200 autót gyártottak, 1907-ben 44.000-et.
.

1908: A Ford a T Modell gyártásába kezdett, 1927-ig gyártotta, a változatokkal kb. 16 millió készült belőle
.
.

1910: A fújt gumikerék szabvány lett a legtöbb autónál
.
.

1912: A Ford gyárnak 7.000 viszonteladója lett az Egyesült Államokban
.
.

1913: A Ford bevezette a szerelőszalagot, ezzel felgyorsította a T Modell gyártását
.




Az első autók és autógyárak


Az első autók az 1800-as évek vége felé nem voltak több mint szekerek vagy lovaskocsik, melyeket egyszerű benzinmotorral szereltek fel. Az 1900-as évek kezdetéig műhelyek ezrei építettek "autókat", ezek legtöbbje kis gyártóhely volt, évente néhány jármű készült.

Az 1800-as évek elejétől sok gőzhajtású közúti jármű épült, de a XX. századra a technológia fejlődésével megjelent a benzinmotor. Abban az időben az elkészült járművek 40%-a gőz, 38%-a villamos és 22%-a
már benzinmotor hajtású volt.

A benzinmotor forradalmasította az autóipart, Ford T Modellje pedig széles körben elérhetővé tette az autót. Az 1908-as bevezetéséig autója csak a gazdagoknak volt, attól kezdve tömegek is megvehették. Az ára kezdetben 850 dollár volt, de a szerelőszalag bevezetésével 290-re esett.



A szerelőszalagnak más hatása is lett az autóiparra. A nagy gyáraknak volt pénzük bevezetni, ezek tovább nőttek, a kicsik pedig elhagyták az autóipart. Ezt a folyamatot a nagy gazdasági válság tovább erősítette. Ekkor három nagy autógyár működött az USA-ban, a Ford, a General Motors és a Chrysler.

Detroitot autógyártó központtá tette, hogy mindhárom nagy gyárnak ott volt a központi igazgatósága. A városban és körülötte
kisebb alkatrészgyártó cégek százai alakultak-telepedtek le. Ezek között a vasút szállított, éppígy a kész autókat is az ország minden részébe.









Munkások ráhelyezik a kocsiszekrényt a T Modell alvázára a Ford Highland Park-i telephelyén, 1923-ban


Ford Motor Co. felvétel [1]-ből


Még a Ford gyárban sem volt jellemző, hogy a szalagmunkások fehér ingben és nyakkendőben dolgozzanak. Alighanem az egyik főnök rajta akart lenni a fényképen.







Néhány év kellett, és az autók modernebb formájúak lettek.


Autókat szerelnek a Dodge gyárban a michigani Hamtrackban 1934-ben

Library of Congress fénykép [1]-ből


A nagy, gazdag autógyáraknak volt pénzük bevezetni a szerelőszalagot, így termelékenyebbek és még gazdagabbak lettek, a kisebb gyártók pedig elhagyták az autógyártás üzletágat.

Minden nagy autógyártó az USA-ban felismerte annak fontosságát, hogy a legolcsóbb, tömegautó mellett gyártson nagyobb kényelmi fokú, luxus kivitelű és más árszintű autókat is. Némelyik csillogó autó csodának a gyártása ráfizetéses volt, de jó reklámja volt a gyár tömegautóinak.




1914: A Dodge kisteherautó gyártásba kezdett. Ebben az évben kb. 1,7 millió autó működött az USA-ban.
.
1920: Az amerikai vasutak az új autók 70%-át szállították.
.
1921:
A Ford az első hazai autógyár, amelyik évi 1 millió autót gyártott.
.

1927: A Ford a T Modellt az A Modellel váltotta fel, ebből 1932-ig több mint 4,8 millió készült.
.
.

1929: Világszerte 32 millió autó járt, ezek 90%-a az USA-ban készült.

.

1932: Evans bemutatta az autó keretet, ezzel egy fedett vagonban négy autót szállíthattak, 1947-re 36 ezer fedett vagon járt autó kerettel.

.

1946: Az elkészült autók 40%-át szállították vasúton.







A légi felvétel a Ford Highland Park telepét mutatja 1910-ben

Ford Motor Co. felvétel [1]-ből

Az öt magas kémény a hőerőművet jelzi. A gyárhoz óriási mennyiségű villamos áram, gőz és sűrített levegő kellett, itt állították elő. A vasútvonal a kép felső részén látszik.




Alkatrészgyárak


Az autóipar modern korszaka akkor kezdődött, amikor a Ford 1918-ban elkezdte építeni a River Rouge gyárcsoportot Dearbornban, Michigan államban, a névadó folyó mentén. Az akkori világ legnagyobb autó telepe lett, és 1921-től működött.



A Ford River Rouge gyárcsoportot úgy tervezték, hogy majdnem minden alkatrészt-részegységet gyártson, ami egy autóhoz szükséges, kivéve a gumiabroncsot


Ford Motor Co. felvétel [1]-ből


A nyersanyag hajón, vasúton és teherautókon érkezett.





A telepet úgy tervezték, hogy teljes mértékben integrált módon, a nyersanyagtól a kész részegységig mindent gyártson. Henry Ford a nyersanyagtól a késztermékig a teljes gyártás minden porcikáját ellenőrizni akarta. A River Rouge telepen több mint 90 épület volt, erőművel, acélművel és üveggyárral, Amerikában a legkomplexebb autóipari telep volt.

A River Rouge telep a nyersanyag beszállításra használta a vasutat, emellett közel 100 mérföldnyi (160 km) belső vasúthálózata volt. Eleinte a T-modell számára készített alkatrészeket, az autókat a Highland Parkban rakták össze, de az 1920-as évek végétől maga is kezdett autókat összerakni. Ehhez a nyersanyagokon kívül csak a gumiabroncsot kellett ideszállítani.

1950-ben egy tipikus autó 10.000 alkatrészből állt, egy évtizeddel később pedig már 30.000-ből. A korai gyárak az alkatrészek legnagyobb részét saját maguk állították elő. 
Hamarosan azonban általánosan alkalmazott módszer lett, hogy az autóalkatrészek legnagyobb részét különálló gyárakban készítették, ezek a gyárak pedig vagy az autógyárak, vagy külső beruházó tulajdonában álltak.

Vannak alkatrészek, amiket sem az autógyárban, sem az autóalkatrész gyártó telepen nem gyártanak, ilyenek a gumiabroncsok, az akkumulátorok, rádiók és különböző lejátszók, csatlakozók, fék alkatrészek, fűtőtestek, izzók, ülések és üvegek.

A legtöbb alkatrészt fedett vagonokban
vagy kamionokban szállítják az alkatrészgyárból az összeszerelő telepre. Az alkatrészgyárak szerte az országban helyezkednek el, míg az autógyárak a hagyományos ilyen régióban, Michigantől Ohióig.




Autóalkatrészek vasúti szállítása




Autóalkatrész szállításra készült modern, 86 lábas magas fedett kocsi (boxcar) újkorában, 1964-ben

J. David Ingles collection [1]-ből


Ez a kocsi az elsők között volt, amit kifejezetten autó alkatrészek szállítására terveztek és építettek. A gyártó Thrall cég a tervezésnél figyelembe vette az autógyártók és a vasúti kocsi építők tapasztalatait.

A kocsi a Ford New York állambeli, buffalói karosszéria lemezpréselő telepére van állomásítva, és az oldalán festett szöveg mondja, hogy ha üres, a Wabash buffalói állomására kell küldeni. A kocsi hegesztett acél építésű.




Az első időkben autó alkatrészeket általános célú fedett vagonokban szállítottak. 1960-ra a fedett vagonok célra specializáltak lettek, emellett használtak pőrekocsikat autógyártás célú acéltekercsek, és magas oldalfalú kocsikat ömlesztett nyersanyag szállítására.

1900-tól az alkatrész szállító kocsi az általános célú, 50 lábas (15,2 m) fedett vagon volt. A dupla oldalajtós alkatrész szállító kocsi épp olyannak látszott, mint amelyik a kész autókat szállította. A széles ajtón át könnyű volt be- és kipakolni akár a nagy alkotórészeket is, és az emelővillás targonca is hozzáfért a rakományhoz.


Az emelővillás targonca könnyen hozzáfér az autóalkatrész szállító vagon rakományához

Southern Pacific fénykép [1]-ből


A vagont teljes hosszában és magasságában meg lehet tölteni.







Az 1950-es években az autóalkatrész szállító vagonokat belső elválasztókkal látták el

Union Pacific fotó [1]-ből
A különböző osztással behelyezett alkatrész tartó lapok azt a problémát is megoldották, hogy az alkatrészek mérete nem csak a fajtájuktól függött, hanem a gyártótól is, például a Ford sebességváltói más méretűek voltak, mint a Chrysleréi. Az alkatrészek mérete a kész autók évjáratától is függött. Modellváltásnál a fix osztású polcos kocsikat járató vasúttársaságok vagonok százait alakították az új alkatrészekhez.

A vagonokra gyakran felfestették, hogy hová kell továbbítani, ha üresek, és néha az árufajtát is ráírták, aminek a szállítására készültek, például FOR GLASS LOADING ONLY, csak üveg rakományra.

Az autógyártó ipar elég jövedelmező volt ahhoz, hogy a vasúttársaságok nagy, e célt szolgáló vagon flottát tartsanak fenn. Az ilyen kocsikból álló vonatok elsőbbséggel közlekedtek a vasutak hálózatán.

A kimondottan autó alkatrész szállító vagonokat XAP kóddal jelölték.








A UP több pőrekocsiját úgy módosította, hogy Kaiser-Frazer kocsiszekrényeket szállíthassanak
az 1950-es évek elején

Kaiser-Frazer felvétel [1]-ből





A modern időkben is az autógyártás fontos része az alkatrész szállítás.



Detroitban gyártott alkatrészek sorakoznak a szállító lapon, készen a vasúti vagy kamionos szállításra

Matt Van Hattem felvétele [6]-ból



Sok jármű gyártása sok alkatrészt igényel.




Két SD40-2 húz át egy jármű kereteket szállító vonatot Illinois-ban, a Madison Yardon

Michael T. Burkhart felvétele [6]-ból




Az autó alkatrész szállításnak vasúti főútvonalai alakultak ki. Egyik ilyen volt a Rock Island vasút 57-es nevű nagy vonata", a kiemelt fontossággal kezelt tehervonat. Az 1970-es években nagy forgalmat vitt, aztán később, ahogy az autógyárak összevonták az alkatrész gyártást, kevesebb lett a szállítanivaló. De 1970-ben még két 57-es is járt.

Az 57-es vonat nem volt olyan gyors, mint a Fast Mail, gyors postavonatok, sem mint a romlandó élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt vagy húst szállítók. Fő erénye inkább a menetrendszerűség volt. Még nem just-in-time, nagy pontossággal épp akkorra ért a címzetthez, amikorra kellett, de napi rendszerességgel az autó összeszerelő telepekre juttatta az alkatrészeket.
Az 57-es begyűjtötte az autó alkatrészeket a különböző General Motors gyárakból a felső középnyugati régióban, elvitte Chicago Blue Island teherpályaudvarára, ott felvett még néhány, más vasutak által szállított vagont és a vonat elindult nyugatra, Kalifornia felé.

Omahától Ogdenig a Union Pacific vasút vitte a vonatot. A UP-n az 57-es ARRO-vá változott (Auto RailRoad Overland, autó, vasút, át a kontinensen). Megállt North Platte-ben, amit a világ legnagyobb teher rendező pályaudvarának tekintenek, a UP pályaudvarán felvett autó alkatrész szállító kocsikat, amiket St. Louis-tól keletre és North Platte-tól nyugatra gyártottak, és a UP ezekkel együtt vitte a vonatot Ogdenig, ahol átadta a Southern Pacific vasútnak. Az SP aztán kézbesítette az autó alkatrészeket a kaliforniai végszerelő üzemekbe.






Térkép [7]-ből




A kész autók szállítása vasúton


Bár az első autók kis műhelyekben egyenként készültek, az autógyártók hamar felismerték a méret gazdasági hatását. Az 1910-es évekre a fő gyártók ezerszámra készítették az autókat. A gyáraik mérete gyorsan nőtt, ami és a vasutaktól nagy kapacitású kiszolgálást kívántak.




A Ford michigani, Highland Park gyára szorgalmasan bocsátotta ki a T Modelleket. A szállításhoz eltávolították a kocsik szekrényét.

Ford Motor Co. felvétel [1]-ből





A kész autókat az első időkben a gyárban leszerelt kocsiszekrénnyel szállították.




A kocsiszekrényt külön teszik be az általános célú fedett vagonba a Ford Highland Park telepén 1915-ben

Ford Motor Co. felvétel [1]-ből
A T Modellnél modernebb autók szekrényét már nem volt olyan könnyű eltávolítani a szállításhoz.




A rakodók autót állítanak be egy dupla ajtós fedett vagonba a Cord gyárban az indianai Connersville-ben, 1934-ben

Historic American Engineering Record felvétel [1]-ből


A vagonban
az autókat az Evans keret segítségével szállítják két szinten, ilyen látható a vagon ajtóban álló munkás mögött.




A Ford gyár 1916-os munkaleírása a rakodók számára meghatározza, hogy 6-8 fős csapatban dolgozzanak. A szállítandó autóról le kell szerelniük a kocsiszekrényt és a kerekeket. A kocsiszekrényt a vagon egyik végébe kell tenniük és sérülés ellen becsomagolniuk. A vagon másik végébe jön az alváz, a leszerelt alkatrészek pedig a vagon közepére.

Körülbelül 20 percbe telik megrakni egy fedett vagont három vagy négy, részben szétszedett autóval. A Ford nagy telepén az 1910-es években naponta 200 vagont raktak meg autókkal.

Az 1920-as évek végén és a 30-as évek elején az autók ajtajait integrálták a kocsiszekrénybe, már nem lett volna könnyű leszerelni, ezért az új autókat egyben, menetkész állapotban szállították. Így a fedett vagonok csak két autót vihettek, szemben a 3-4 szétszerelttel. A vasúti szállítás drágább lett, a közúti vontatók átvették az autószállítás számottevő részét. A vasút részesedése az 1920-as 70%-ról 1930-ra 55%-ra csökkent.
Az 1932-ben feltalált Evans Auto Loader lassította a csökkenést. Segítségével a fedett vagonban egy-egy autót fel lehetett emelni, és azok alá még egy-egy autó beállhatott. Evans autó keretet mind a 40, mind az 50 lábas vagonba be lehetett szerelni.

A vagon padlójára leeresztett keretre ráállt az autó. Rögzítették, aztán a keretet kurblival magasra emelték. Az autó alá papírlapot tettek, hogy a belőle esetlegesen csöpögő folyadékot felfogja, ne hulljon a később alá állítandó autóra. Ezután a felemelt autók alá beállhatott még egy-egy. Ezeket a vagon padlójához rögzítették.

Az Evans keret nagyon elterjedt autószállítási segédeszköz volt, 1947-ben 36.000 kerettel ellátott fedett vagon futott az Egyesült Államokban (egy vagonba két keretet, mindkét végébe egyet szereltek). Egy jól működő eszköz nagyon jövedelmező találmánya-terméke lett az Evans Products cégnek.

Az Evans kerettel ellátott fedett vagonok az 1950-es évekig használatban maradtak. 1950-ben az autók 20%-át szállították Evans keretes vasúti kocsikban, de 1958-ra már csak 8%-át.




Az Evans autó(emelő) keret működése:



A keret tartókkal az autókerekek számára






A leerősítő láncokat a padló alatt csövekben tárolják




Az Evans keret a felemelt autóval, ilyen keret volt a vagon mindkét végén

Evans Products felvételek [1]-ből





Az üres Evans keretet használaton kívül a vagon plafonjára lehetett felemelni. Az oldalfalon a tábla felirata: "Az autó kirakása után a keretet fel kell emelni és rögzíteni. A keretet tilos le- vagy felhajtani a vagon akár üres, akár rakott mozgása alatt."

Evans Products felvétel [1]-ből




A rakodók lerögzítik az autókat az Auburn Automobile
Co -ban, a Kentucky-i Lexingtonban, 1934-ben


Library of Congress felvétel [1]-ből

A kép előterében egy korabeli kerékbilincs.




A gyártott autók darabszámának növekedése nehéz feladat elé állította az autókat egyenként, hosszas kézimunkával vagonba állító szállítókat. A fejlődés első lépése a Double Deck Transporter (kétfedelű szállító) vagon.



Amerikában a Canadian National használt elsőként kétfedelű autószállítót, melynél nem beszerelt Evans kerettel, hanem már a vagongyárban, a Canadian Car & Foundry-ban beépített második szinttel szállították egymás felett az autókat.


A Canadian National első Double Deck Transporter vagonja

J. David Ingles collection [1]-ből


A 75 lábas (22,9 m) vagonfajtát 1957-ben vezették be. Előfutára volt a két évtizeddel később megjelenő zárt, több szintes autószállítóknak.

Ezeknél a vagonoknál már nem kellett 6-8-fős csapat egy-egy autó berakodásához, egy rakodó felhajtott a rámpán a vagonba, rögzítette az autót és ment a következőért.




A vagonok 16 láb 6 hüvelyk (5,03 m) magasak voltak, és szintenként négy autót szállíthattak. Mindkét végén volt ajtajuk, így híd-elem beiktatásával az autók áthajthattak a másik vagonba, így egy homlokrakodóról autószállító vagonok sorát is meg lehetett rakni.
Az ilyen vagonokat szigorúan egy vonatban két pont közötti szállításra használták, sosem rendezték. Fő elfoglaltságuk autók szállítása volt Dél-Ontarióból a kelet-kanadai elosztó pontokra.

Sok ilyen vagon 1970-ig szolgálatban maradt, néhány az USA-ban végezte Auto-Train szolgálatban.




A későbbi Transporterek már 57 láb (17,4 m) hosszúak lettek.


Az autók be- és kirakodásának módja

J. David Ingles collection [1]-ből


A be- és kirakodáshoz a homlokrakodón lejtős rámpa szerelvényre volt szükség mind az autógyárnál, mind a kirakodás helyszínén. Ezért az ilyen vagonok kijelölt útvonalon és állomásokra jártak.






A nyitott autószállító keretek az 1960-as években jelentek meg. A kereteket piggyback (kamionszállító) pőrekocsira erősítették.


Ezek elterjedésével a vasút jelentős részt visszahódított a közúti autószállítóktől. A többszintes vasúti autószállítók teljesen másfajta be- és kirakodó létesítményt követeltek, mint a fedett vagonosak. Az autószállító vagonok homlokrakodókhoz álltak. A vagonokhoz mozgó rámpát lehetett illeszteni, így mehettek az autók a felső szintre.

Az autók célállomás szerint sorolva ráhajtottak (mindig előre irányba) a vagonra, és lerögzítették őket. Az 1980-as évekig láncot és horgot használtak, akkor a tuskós rögzítés terjedt el.



Új Ford T-Birdöket pakoltak a Western Pacific háromszintes, American Car & Foundry gyártmányú autószállítóra

American Car & Foundry felvétel [1]-ből




Mr. Goodson rendel egy Fordot

A Classic Trains Special Edition: Great Trains FREIGHT
[3]-ban megjelent, David P. Morgan írása nyomán,
a fényképeket a Louisville & Nashville Staff készítette





Az amerikai autógyártó ipar több mint 4 millió, 1962-es évjáratú autót gyártott. Ebből 400 ezer volt Galaxy, a leggyakoribb méretű Ford. Ezek egyikét, a hollófekete Ford Galaxy 500 Town Sedant idősebb Ralph Goodson atlantai üzletember rendelte a felesége számára, születésnapi ajándékként. A gyártó nem volt kérdéses: Goodsonnak 37 Fordja volt már, az 1941-ben vett Fordjába 300.000 mérföldet tett.

A rendelést az atlantai Crest Motors ügynökségnél adta fel. De a rendelés aláírása előtt az amerikai vasutak már részt vettek az autó gyártásában. Mert akárhol is szerelik össze a kocsit, a szekrényét a clevelandi Buffalóban vagy a michigani Dearbornban préselték, a hajtást Cincinnatiben, a motort Clevelandben vagy Dearbornban, a kárpitozást a new yorki Uticában, az alvázat Dearbornban, a sebességváltót Indianapolis-ban, és az autóüveget Dearbornban vagy Nashville-ben készítették. 
A Ford 16 összeszerelő üzemet működtetett Amerika-szerte, a legközelebbi, amelyik a kívánt típust készíti, a Kentucky-i Loisville-ben volt, vasúton 461 mérföldre.

Az autóalkatrész szállítás (azóta is) jó üzlet a vasutaknak. A Wabash vasút 1961-ben a teherszállításának a 7,1%-át tette ki, és a teherszállítás bevételének a 18,9%-át adta. Igaz, hogy ezért a jó bevételért megbízható szállítást kellett nyújtania.


A Louisville-i telepet, ahol Mr. Goodson Fordja készül majd, 1955-ben fejezték be, munkaóránként 31 Galaxy-t szerel össze, és az ezekhez szükséges 8.000 alkatrész 90%-át vasúton szállítják ide.





Mr. Goodson 1962. július 13-án rendelte meg az autóját. Az alkatrészei folyamatosan áramlanak az összeszerelő üzembe.


1962, július 24, kedd, 15 óra: az alvázat, amire Mr. Goodson autóját építik majd, a felső szállítószalag beviszi a szerelőműhelybe

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból


Az üzem ezt a munkát egyedi, Job 319 jellel látja el.






16 óra előtt néhány perccel rákerül az alvázra a 220 LE-s V8-as motor, (fene a jódógukat...). 16 óra 12 perckor a kocsiszekrényt szerelik rá. A sok alkatrészből álló részegységeket, mint például a motort, részben más városokban, összesen 7 mérföld hosszú szerelőszalagokon rakták össze.


Kedden 17 óra 8 perckor a kész autó saját erejéből legördül a szerelőszalagról és ráhajt a vizsgáló állomásra

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból


Minden autónak alapos és mindenre kiterjedő vizsgálaton kell átesnie, mielőtt elhagyná az összeszerelő üzemet.

Ford egykori filozófiájával szemben, hogy a vevő olyan színű T Modellt kap, amilyet csak kér, ha feketét kér, ez a Ford Galaxy Mr. Goodson saját specifikációja szerint készült. Bár ez is fekete volt, de módosított Thunderbird motor volt benne, légkondicionáló, szervó fék és kormány, rádió és Cruise-O-Matic erőátvitel. A hátsó ablakba tett számla 3.764 dollár és 50 centről szólt.






Július 25, szerda, 10 óra: az elkészült és levizsgált Galaxy 500 felhajt a Louisville & Nashville (L&N) vasút vagonjának legfelső, C fedélzetére a Louisville-i autószállítási terminálon

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból


Mr. Goodson Fordját a vagon C2-es helyére állítják. A kulcsát a többi kocsi kulcsával együtt összegyűjtik és az egyik autó kesztyűtartójába teszik. Annak a kulcsát pedig elrejtik a vagonon olyan titkos helyre, amit csak a Ford és a L&N tud.

Más háromszintes autószállítót Birminghambe, Jacksonville-be, Tampába, Miamiba, stb. szánt autókkal töltenek meg, egy kétszinteset pedig Los Angelesbe.

(lenn:) Még aznap, 15 órakor az Alco S4-es tolatómozdony a kocsikat a Strawberry Yardra viszi







Július 25, szerda, 16 óra 40 perc: a Strawberry Yard  déli, vonat indító részén mozdonyt kapcsolnak az autószállító kocsik sorára, és miután a car inspector-ok (kb. a kocsivizsgálók) elvégezték a fékpróbát, az Automobile Special (autószállító különvonat) elindul Atlanta felé

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból



Július 25, szerda, 20 óra: a Kentucky-i Bowling Green Yardon az állomásfőnök és a vasúti rendőrség egy tagja megvizsgálja az autószállító kocsikat

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból





A Louisville & Nashville vasút autószállító vonat hálózata

Térkép [3]-ból





Július 27, péntek, 8:30 : Mr. Goodson Galaxy-ja a Buck gyártmányú rámpán  legördül az autószállító vagonról a szállító teherautó terminálon

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból





Felteszik a Fordot egy autószállítóra, az viszi majd az autószalonhoz, ahol megrendelték

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból




A L&N vasút 405 dollárt számláz a Fordnak egy tucat Galaxy elszállításáért Kentucky-ból Georgiába, és még 34 dollárt egyenként az autókért. Ha a Ford rakottan kívánja visszavitetni az autószállítókat, és 48 órán belül meg is rakja őket, például az Atlantában összeszerelt Falconokkal, akkor a díj csak 205 dollár.

A Motor Convoy szállítja ki a kocsit a Crest Motors-hoz, ahol Mr. Goodson megrendelte. Itt a cég szervíz emberei ütközőtől ütközőig átvizsgálják, ráteszik a luxus fehér autógumi borítást, és lemossák az autót.

16 óra 45 perckor, két héttel azután, hogy Mr. Goodson aláírta az autórendelést, ő és kedves felesége átveszik a vadonatúj Fordjuk kulcsait. Az autó egyike annak a 180.000-nek, melyeket a Louisville & Nashville vasút abban az évben kiszállított.


Goodsonék már a kocsiban, a kereskedő pedig vidáman int a fényképezőgép felé

Louisville & Nashville Staff felvétele [3]-ból











Források:

  • Jeff Wilson: Railroading & The Automobile Industry [1]
  • William D. Middleton, George M. Smerk, and Roberta L. Diehl: Encyclopedia of North American Railroads [2]
  • Classic Trains Special Edition: Great Trains FREIGHT [3]
  • Mike Schafer: Classic American Railroads  [4]
  • Michael Rhodes: North American Railyards [ [5]
  • Michael W. Blaszak: Riding the Auto Traffic Boom, TRAINS, 2013 november [6]
  • Edward Brunner: Big Train, TRAINS, 2004 május [7]
manhattani      

  2024. február 26.