A Dictator
Az USA észak -  dél elleni polgárháborújának utolsó hónapjaiban az északiaknál  jelent meg ez a 13 hüvelykes (330 mm-es) vasúti ágyú. 20 font (kb. 9 kiló) puskaporral lőtte ki a 200 fontos (90 kilós) lövedékét úgy 2 és fél mérföldre (4 km-re). Az ágyú súlya kb. 7700 kiló volt

Ismeretlen fényképész felvétele a National Archives-ben, [2]-ből



Amerika nagyon korán, a világon elsők között vonta be komolyan a vasutait a háború tényleges harci cselekményeibe. A brit birodalom ellen vívott függetlenségi háború idején még nem volt vasút, az észak és dél közötti polgárháború idején már megjelent. A vasút nem csak egy új eszköz lett csapatok és hadianyagok szállítására, hanem a háborúk cselekvő és fontos résztvevőjévé is vált. Néhol a vasutasok és az ellenség találkozása csak civakodás és perpatvar volt, máshol viszont a vasút aktívan részt vett a háborúban, beleértve a fegyveres harcot is.

Az 1848-49-es magyar szabadságharc idején már volt vasút Magyarországon, a Pest-váci vonal 1846-ban, a szolnoki pedig 1847-ben nyílt meg, és 1848 után ezeken a területeken komoly harcok folytak, mégsem hallani, hogy a vasutakat bevonták volna a fegyveres harcokba, szerepük a szállításra korlátozódott, a kormányt mentették Pest-Budáról, később pedig a helyreállítási munkákhoz szállítottak építőanyagot. [1]

Talán a hagyományos katona iskolán felnőtt tábornokaink nem tudtak mit kezdeni az új eszközzel, vagy az akkor ritka hálózat nehezítette a vasutak alkalmazását. Az új iránt fogékonyabb amerikaiak aktívan használták háborús célra is a vasutaikat. Legelőször az észak dél elleni polgárháborúban, kezdeményezően, erőteljesen és hatékonyan. Ezért is hívják történészek  az amerikai polgárháborút The First Railroad War, Az Első Vasúti Háborúnak.




Az első háborús cselekmény amerikai vasút ellen



1859. október 17-én a Baltimore & Ohio társaság expresszvonata a virginiai Wheeling felől a végállomása, Harper's Ferry felé tartott, és a szokott módon megállt, mielőtt a Potomac folyó fölötti hosszú hídra gördült volna. Ahogy A. J. Phelps, a vonatvezető és William McKay mozdonyvezető előrenéztek, meglepődve látták, hogy a pályát kézilámpákat és fáklyákat lengető fegyveresek foglalták el. Amikor a csomagokat kezelő vasutas le akart szállni, két fegyveres megakadályozta, az állomás felől pedig lövések hallatszottak. Phelps úgy látta, hogy a csoport vezetője egy szakállas férfi, aki magát Anderson kapitánynak nevezte.

A vonatvezető érthető izgalommal mondta a kapitánynak, hogy a vonat az Egyesült Államok postáját viszi, és senkinek sincs joga megállítani! (Akkoriban a vasúton utazó postások fegyvert viseltek, mert a postai küldemények megvédése államérdek volt, no meg a vasúti posta gyakran vitt pénzt és egyéb értékes szállítmányt.)

Anderson kapitány kis gondolkodás után igazat adott a vonatvezetőnek, és elmondta neki a helyzetet, ami azt nagyon meglepte. Másnap reggel megtáviratozta William Prescott Smith-nek, a B & O vasút szállítási főnökének. 		"Rabszolgaság-ellenes katonák elfoglalták a hidat. Lőttek ránk, és Hayward, a fekete kalauz súlyosan megsérült. A fegyveres csoport vezetője azt mondta, 150 fegyverese van, és minden veszéllyel szembeszállva felszabadítja a rabszolgákat.

A csoport vezetője megparancsolta, hogy közöljem Önnel: ez az utolsó vonat, amely akár keletre, akár nyugatra áthaladhat a hídon. Javasolta, hogy azonnal értesítse a hadügyminisztert. A távíró vonalakat elvágták Harper's Ferry-től keletre és nyugatra, és ez az utolsó állomás, ahonnan táviratot küldhetek."

A két óra múlva érkező kételkedő, majd a megerősítő választávirat után a B & O főnök a társaság elnökéhez, John W. Garretthez fordult, aki az Egyesült Államok hadügyminiszterével lépett kapcsolatba. Ezután a rabszolgaság-ellenes Anderson kapitányt és embereit eltávolították a Baltimore & Ohio vonatainak az útjából.

Ironikus, hogy a fanatikus, rabszolgákat felszabadítani akaró csoport első áldozata egy fekete kalauz, Hayward Sheppard lett.




Megszokott kép észak-Virginiában: a déli csapatok által kisiklatott Commodore mozdony, a távolban a pályamunkások állítják helyre a vonalat

Library of Congress képe [3]-ból

A riasztó képek és hírek ellenére a polgárháború elején a két szembenálló országrész között folyamatos volt a közlekedés és szállítás: a posta, a gőzhajók, de még a vonatok is jártak az ellenséges oldalak között. Amerika valahogy nem készült fel a saját népe elleni háborúra, talán csak meggyőzendő, nem legyőzendő félnek tekintette a másikat. Aztán, mikor ez e félbékés-félellenséges szembenállás nem hozott eredményt, a háború keményebb, végső szakaszában a vasútnak sosem volt keményebb ellenfele, mint "Kőfal" Jackson parancsnok, és a "robbantó bárói". Kevesebb, mint egy év alatt 23 hidat semmisítettek meg. Kemény idők jöttek a határ vasutakra.





Az amerikai vasutak intermodális szállítással megmentik a szövetségi fővárost


A polgárháború elején a vasút közreműködése döntő jelentőségű volt a háború végkimenetelére is. 1861 áprilisában, Fort Sumpter eleste után felmerült a gyanú, hogy a Virginiában állomásozó déli haderő megszállhatja a közelben lévő Washingtont, a szövetségi állam fővárosát.

Északról, Connecticutból és Pennsylvaniából unionista csapatok utaztak Washington felé, megvédendő a fővárost, e célra átalakított vasúti kocsikban. Maryland államnak a déliekkel szimpatizáló kormányzója nem engedte át a vonatot Baltimore-on, ezért a katonák a vonatról kompokra és uszályokra szálltak és így utaztak Annapolis-ig. Onnan az Annapolis & Elk Ridge, majd a Baltimore & Ohio vasúttal utaztak a fővárosig, és még idejében érkeztek.

A vasút legközelebb a délieknek segített, a Polgárháború első nagy csatájában, amit az északiak Bull Run-nak, a déliek Manassas-nak hívtak, 12 000 déli katona a Shenandoah völgyből a Manassas Gap Railway-n utazott a csatába, és a déliek javára fordította a kimenetelét.




A vasút belép a fegyveres harcba


Az amerikai polgárháború kezdetén kevés régi vágású katonai stratégiai tervező fedezte fel a vasút óriási potenciálját, mint fegyvert, és látott többet, mint a szekereknél gyorsabb és nagyobb teherbírású szállítóeszközt. Egy vasutas volt, aki megmutatta, hogy fontos szerepet játszhat mint harci eszköz.

Hónapokkal a Polgárháború kitörése után Maryland állam, melynek a határain belül Washington D.C. is van, politikailag kétes helyzetbe került. Az állam kormányzója és népe a déliekkel szimpatizált, és nem nézte rokonszenvvel az északiakat és a szövetségi fővárost szolgáló vasutakat, gyakran feltépték a vasúti pályát és felgyújtották a fa hidakat, aztán a dombok mögül és az erdőkből lőtték a helyreállító munkásokat. Ez komoly üzemzavarokat okozott a vasutaknál, melyek összekötötték az északi államokat és a fővárost.
 Az ilyen akciók nagy szenvedője volt a Philadelphia, Wilmington & Baltimore vasút, Mikor a gerillák felgyújtották két hosszú hídját és ezzel leválasztották a hálózat alsó 40 mérföldjét, a helyreállító munkákhoz katonai védelmet kért a szövetségi kormánytól, de az nem adott, ezért a vasút saját kezébe vette a védelmét.

A Mine Hill Railroad főfelügyelője, Rufus A. Wilder felvázolta a világ első felfegyverzett vasúti kocsijának a tervét. A kocsit négy nap alatt el is készítették.

Az erős alvázú és jól páncélozott kocsiban 40-50 fegyveresnek volt hely, és több ágyúja is volt. Nincs feljegyzés, hogy ezt elsütötték-e, de a kocsi a megjelenésével alkalmas volt a gerillák elijesztésére.



Ez nem a Mr. Wilder által tervezett és építtetett páncélkocsi, hanem a Baldwin mozdony- és gépgyár terméke, ezt az első  alapján tervezték és építették.





A Baldwin építette ezt a felfegyverzett vasúti kocsit a Polgárháború elején, a célja éppúgy Maryland államban a helyreállító vasúti munkások védelme volt, mint Wilder kocsijáé

Classic Trains collection, [3]-ból



A Baldwin vasúti munkásokat védő páncélkocsija a Philadelphia, Wilmington & Baltimore vasúton teljesített szolgálatot. Fél hüvelyk (12,7 mm) vastag kazánlemezzel páncélozták, ami megfelelő védelmet nyújtott a puskalövések ellen, bármilyen távolságból. Ötven nyílása volt a puskák számára, és egyik végén egy 24 fontos forgatható ágyú.

Ez a páncélkocsi a Havre de Grace és a Baltimore közötti híd helyreállító munkásokat védte. Hatvan ember számára volt hely benne. Éjszaka megfigyelő őrhelyül szolgált.		 A híd helyreállítása után a páncélkocsit a Baltimore & Ohio vasúton alkalmazták, a marylandi Relay, fontos vasúti csomópont védelmére.

A Polgárháború vége felé egy nagy ágyút is vasúti kerékpárokra szereltek. Ez a unionisták (az északiak) hadseregének óriása volt, és a Konföderációsok (a déliek) védelmi vonalának az áttörésére  és a virginiai Petersburgnál az ottani vasúti csomópont támadására tervezték. Ezt az ágyúszállító kocsit a lövés előtt el kellett távolítani a vonat többi kocsijától, valószínűleg a hátrasiklás miatt.




Másik fennmaradt fénykép az északiaknak a vasúti pőrekocsira szerelt ágyújáról.

A Dictator Petersburg támadásában vesz részt

Brown Brothers fényképe [5]-ből




Vonat, mint torpedó



Az amerikai polgárháború egy szakaszában, 1862-ben a szövetséges csapatok a lázadók fővárosa, Richmond felé közeledtek. Nyugat felé haladtak az akkoriban épült Richmond & York (később a Southern Railroad részévé vált) vasút mentén. A területet védő Joseph E. Johnston visszavonta csapatait Richmond alá. Mivel nem tekintette a vasutat a harcok szempontjából jelentős tényezőnek, nem rongálta meg a pályát és a vasútvonal hídjait. A szövetséges csapatok számára szabaddá vált az út az előrenyomulásra, a vasúti pálya pedig a hadianyag és a katonák szállítására,

Richmondhoz viszonylag közel volt egy kétvágányú kis állomás, Savage. A környéke sík bozótos, ideális hely az északiak hadianyag lerakata számára. Hamarosan vagy 100 000 katona és napi 600 tonna mennyiségű hadianyag és ellátás érkezett ide 3000 vagonnal, meg egy kórháznyi ápolási felszerelés és személyzet a sebesültek számára.

Ahogy az északi hadsereg elhelyezkedett, a déliek visszavonuló tábornokát, Johnstont felváltotta a déli csapatok főparancsnoka, Lee tábornok, aki keletre nyomult az északiak hadianyag lerakata, Savage állomás felé.

Az északiak látták, hogy nem tudják megállítani a támadást, legfelsőbb szintről érkezett a parancs: mindent megsemmisíteni! De nem könnyű lövedékek tonnáit gyorsan eltüntetni. Mikor felgyújtottak egy ládahalmot, repeszek záporoztak a környékbeli lakóházakra és az ott fekvő sebesültekre, ezért ezt leállították.		 Nincs írásos feljegyzés, hogy kinek az ötlete volt, talán vasutasé, hogy a Savage állomáson álló két vonatot pakolják meg az amúgy is elpusztítandó munícióval, gyújtsák meg, és indítsák el a déliek frontvonala felé. Az első vonat hatása óriási volt: a teherkocsik tüze hamarosan elérte a rakományukat, és tűzokádó sárkányként csaptak le a déli frontvonalra és a katonákra.

A második vonat már kevésbé volt hatásos: szembetalálkozott a déliek vasúti ágyújával, amely a lövésével megállásra kényszerítette a mozdonyt, így az nem érte el célját, a vonat a senki földjén robbant fel és égett porig.

A vasúti kerékpárokon gördülő ágyút a déli főparancsnok, Lee tábornok rendelte egy déli hajóépítőnél, John Brooke-nál. Az olyan ágyút csinált, amilyen az akkori hadihajókon is lehetett: a lőrés mintha a hajó oldalán lenne, a vastag acél homloklap lejtős volt, ez segített a szemből érkező lövedékek elterelésében. A homloklapot 18 hüvelykes (45 cm-es) fa gerendák támasztották meg. A haditengerészet vasúti kerékpárokra szerelt ágyúja 32 fontos lövedéket lőtt ki, amely könnyen megállított egy mozdonyt, ha szembe találta. Az ágyút toló mozdonyt és személyzetét egy köztes kocsira pakolt gyapottal töltött zsákok védték.

(A védő gyapot zsákok használata korábban is szokásos volt az amerikai vasutakon: az utasokat védte az akkoriban gyakran felrobbanó mozdonykazán daraboktól.)





A déliek vasúti ágyúja

Library of Congress képe [3]-ból


A Savage-nál győztes ágyú később az előrenyomuló északiak kezére került. A képen 1865-ben a virginiai Petersburg közelében északi hadmérnökök vizsgálják.




A háború gazdasági kihatásai a vasutakra



A háború nagy fellendülést hozott a hátországi vasutakra, melyek keveset szenvedtek a katonai akcióktól. Az észak-karolinai Wilmington & Weldon Railroadnak akkora lett a forgalma, hogy 1863-ban 31% osztalékot fizetett a részvényeire. Az Illinois Central ugyanebben az évben 8%-ot, 1865-re pedig ízet. Még a folyamatosan a nyereség-veszteség határán billegő Erie is fizetett osztalékot, fennállása óta először. A déli vasutaknál is volt gyors bevétel növekedés, de ez rövid életű lett, mert óriási infláció terhelte. Egy  gallon kenőolaj 1 USD-ről 50-re, a nagyon fontos üzemanyag, a szén bushelje (kb. 35 liter) 12 centről 2 dollárra drágult. A korábban 15 dollárba kerülő vasúti kerékpár ára 500 lett.




Vasúti létesítmények pusztulása és folyamatos újjáépítése a háborúban



A vasúti építmények, létesítmények, műtárgyak gyakran estek áldozatul a háborúnak.


Mozdonyok és kocsik romjainak halmaza az atlantai körfűtőház helyén, miután Sherman tábornok csapatai elfoglalták a délieknek ezt a fontos vasúti csomópontját

Library of Congress képe [3]-ból






A lerombolt és újjáépített Potomac Creek híd

Library of Congress képe [3]-ból

A Richmond, Fredericksburg & Potomac vasút pókháló-szerű hídját a Potomac Creek fölött Herman Haupt tábornok parancsnoksága alatti munkások kevesebb mint két hét alatt állították helyre, pedig az emberei akkor még teljesen gyakorlatlanok voltak a munkában. A híd híres lett, mikor Lincoln elnök meglátta, és ezt mondta: "Láttam azt a legfigyelemreméltóbb építményt, amelyen emberi szem valaha is nyugodott. Az a férfi, Haupt, hidat épített a Potomac Creek fölött, mely híd négyszáz láb hosszú és közel száz láb magas, és melyen óránként haladnak át vonatok. És semmi másból nem épült, mint babkaróból és kukoricaszárból".

A hidat egyszer, Haupt nagy bosszúságára, még a visszavonuló északi katonák is lerombolták. Aztán még háromszor építette újjá, egyszer az egyre gyakorlottabbá váló munkásaival a lenyűgözően rövid 40 óra alatt. Ezt az is lehetővé tette, hogy a hídépítők már az 1860-as években szabványos, előregyártott elemekből építkeztek.




A Nagy Mozdonyüldözés



A háborúk legnagyobb vasúti történeteinek egyike az Andrews-féle vasúti üldözés. 1862 áprilisában az északi kém, James J. Andrews vagy húsz civil ruhás északi katonával mélyen behatolt a déliek frontvonala mögé, hogy megrongálja az utánpótlási és távközlési vonalait. Georgia államban ellopták a Western & Atlantic vasút mozdonyát, a 4-4-0 (2'B), American tengelyelrendezésű General-t, és északra indultak, közben megrongálták a pályát és elvágták a távíró vonalakat. Három nap múlva a 200 mérföldre lévő, georgiai Mariettában akartak találkozni az északi Andrews tábornokkal. Ha közben kérdezik őket, azt mondják, hogy Kentuckyból jönnek, hogy csatlakozzanak a déli sereghez.

A csoport egy tagja nem indult velük, mert elaludt. Kettőjüket hamar elfogták, elhitték a fedőtörténetüket, és besorozták a déli hadseregbe. Ketten elérték Mariettát, de nem jelentkeztek. Végül Andrews-zal, a vezetővel együtt húszan indultak a katonai akcióra.

Andrews eredetileg pénteken akart indulni, de ezt szombatra halasztották. Ez óriási hiba volt, ami megbosszulta magát. Pénteken száraz időjárás volt, és a vonatok pontosan jártak. Szombatra az eső miatt késtek és feltorlódtak a vonatok.

A vasútvonalat vonatokkal zsúfolva, az állomást, ahol mozdonyt akartak lopni, pedig emberekkel zsúfolva találták, akik között sok volt a déli katona, gyakorlatilag katonai tábor volt. Andrews kijelentette, hogy vagy végigviszi a tervét vagy meghal, és a katonáinak felkínálta a kiugrás lehetőségét. Aztán az emberei a jegypénztárhoz siettek, és nagy ravaszul más-más állomásig vettek jegyet Chattanooga irányába. Nyolc mérföld utazás után a vonat megállt Big Shanty (később Kennesaw Station) állomáson, ott az utasok és a vonatszemélyzet az épületbe sietett reggelizni. A diverzánsok előresiettek a mozdonyra, és néhány leakasztott kocsival elindultak.

Andrewsnak volt a menetrendje, mely szerint két vonattal találkoznak. A menetrendben nem szerepelt egy helyi tehervonat, mely már közel járt.
A nedves pálya miatt a vonatok késtek, és két "extra", rendkívüli vonat is előttük volt.

Gyakran megálltak, feltépték a vasúti pályát, elvágták a távíró vezetéket, és a talpfákat a hidak felgyújtásához a vonatra pakolták. Út közben könnyen vettek vizet és találtak tűzifát a mozdony szerkocsijába. Több állomáson áthaladva érték el az indulási ponttól 30 mérföldre lévő Kingstont, ahol egy mellékvágányon várták a menetrend szerint szemből érkező tehervonatot. Az meg is jött, vörös zászlóval, mely azt jelezte, hogy jön mögötte egy másik! Andrews megkérdezett egy forgalmistát, hogy miért nem mehetnek, amikor neki késedelem nélkül a puskaport el kell szállítania a déli seregnek! A válasz: Mitchel elfoglalta Huntsville-t, és Chattanooga felé tart, ezért mindent menekítenek onnan. Az "extra" beérkezett, és azon is vörös zászló volt! Végül 1 óra és 5 perc várakozás után mehettek tovább.

Eközben az induló állomásukon felfedezték, hogy ellopták a vonat elejét. Futva indultak utána. Később találtak egy kézihajtányt, azon üldözték őket tovább, majd egy állomáson a Yonah-t, egy vasgyár kis, befűtött mozdonyát, kocsikat kapcsoltak rá, abba katonákat gyűjtöttek, és haladtak a szökevények után.

Azok Kingston után megálltak megrongálni a pályát, eközben meghallották az üldöző mozdony sípját. Gyorsan rongáltak még a pályán, és siettek a következő állomásra, ahonnan egy expressz indult velük szembe. Igyekeztek előbb beérni. Az expressz már épp kihaladt, amikor meghallotta a szökevények mozdonyának a sípját, és visszatolt. Ők is behaladtak az állomásra, de a kijárati váltót elfoglalta a hosszú expresszvonat, meg kellett várniuk, míg az újra elindul.

Andrews ismét előadta a puskapor mesét, és szabad útjuk lett. Chattanooga felé, miközben az üldözőik a pálya rongálások miatt ismét gyalog, futva követték őket.




Az üldözők leakasztották az expresszvonat mozdonyát, azzal haladtak tovább. Hamarosan látótávolságba kerültek a szökevényekkel, azok látták, hogy sokan jönnek, és jól felfegyverkezve. A szökevények tudták, hogy Chattanoogáig már nincs vonat előttük, és ott a nagy Oostenaula híd, ha azt felgyújtják, a küldetésük nagy részét teljesítették.

Az üldözők nem is akarták utolérni a diverzánsok vonatát, csak azt akarták megakadályozni, hogy megállhassanak megrongálni a pályát, fát és vizet venni, és hogy felgyújthassák a fa hidakat. Ebben a diverzánsokat az eső is akadályozta, a nedves híd felgyújtásához munka és idő kellett volna, ami nem volt. A diverzánsok egy fedett fahíd előtt felgyújtották az utolsó kocsijukat, és a hídon hagyták, de az üldözők gyorsan letolták egy mellékvágányra. A menekülők mozdonyán elfogyott a fa, a kazánból a víz, így Andrews gyalogos menekülést parancsolt az embereinek, a mozdonyt hátramenetbe kapcsolták és elindították az üldözők felé, de már olyan kicsi volt a kazánnyomása, hogy gond nélkül megállították. Utána a katonák gyalog üldözték az erdőbe menekülő északiakat, és el is fogták őket.

A történet vége szomorú: mivel civil ruhát viseltek, kémnek nyilvánították őket, nem pedig hadifogolynak, Andrews-t, a vezetőt és hét katonáját kivégezték, a többiek közül néhányan megszöktek és visszajutottak északra, a maradék pedig börtönbe került, volt, aki a Polgárháború végéig.

Az északiak győzelme után a túlélők megkapták a Congressional Medal-t és Lincoln elnök is fogadta őket. Az áldozatokat újratemették a Chattanooga Nemzeti Temetőben, és emlékművet kaptak, a General mozdony kicsinyített másával, de annak későbbi, széntüzelésre átalakított változatával.





   A diverzáns csapat utolsó találkozása a General mozdony
        emlékműve előtt a Chattanooga National Cemeteryben

Louisville & Nashville Railroad gyűjteményéből, [5]-ből

Andrews, a vezető és a kivégzettek a temetőben nyugszanak. Balról jobbra: John R. Porter, aki elaludta az indulást, William Knight, a General mozdonyvezetője, William Bensinger és Jacob Parrott, Henry Haney, a Texas mozdony fűtője, Anthony Murphy, Daniel Dorsey csapattagok. Közülük Porter élt legtovább, 1923-ig, ez is mutatja az elegendő alvás fontosságát a hosszú élethez.



A FILM





Jelenet a filmből, [4]-ből		 Az amerikai vasutak kezdeti háborús szerepéről szóló írás nem lenne teljes az abban a korban játszódó és 1925-ben forgatott ikonikus fim, A Generális (The General) említése nélkül.

A film főszereplője, Buster Keaton eredetileg délen, az eredeti helyszínem, a Nashville, Chattanooga & St. Louis vasút Chattanooga állomásán akarta forgatni a filmet, de ez nem volt megoldható, így Oregonban, egy Cottage Grove-hoz közeli erdei vasúton vették fel. A film valóságos eseményeken alapszik, némi filmes átírással.

Keaton akkoriban óriási összeget, 400 ezer dollárt, és az Oregon, Pacific & Eastern vasút használatát  kapta a forgatásra. Mint tökéletességre törekvő, a Louisville-ben kiállított igazi General-lel akart forgatni, de ez sem sikerült. Végül az erdei vasút működő mozdonyait használta.

A film tartalmazta a némafilmek egyik legdrágább jelenetét: a másik, Texas nevű mozdony ráhajt egy fahídra és belezuhan a folyóba. Ez valóságos mozdony volt, nem modell (filmekben gyakran 1:10-es méretarányú modellekkel veszik fel a nagy baleseteket). A mozdony a folyóban maradt és turista látványosság lett, míg a II. Világháború alatt végre kiemelték.

A kép azt a jelenetet mutatja, amikor Buster Keaton, "a mozdonyvezető" a flying drop akciót hajtja végre, egy kocsit a vonat haladása közben, a mozdonyról leakasztva mozgatnak egy mellékvágányra. De a filmben a kocsi túl gyorsan gurul a mellékvágányon, és a végén ismét találkozik a mozdonnyal.




A Polgárháború után  az amerikai vasutak háborús, akkor leginkább készenléti szerepét a hadsereg vette át. A nagy katonai táborok területén katonai vasutak jártak, hosszú pályával, hidakkal és állomásokkal.  A mozdonygyárak katonai célú mozdonyokat és kocsikat gyártottak. A civil vasutaknak az I. Világháború közeledtével lett fontos szerepük az ország katonai erőfeszítésének a segítésére.







IRODALOM:

 

  • Nagy Tamás: A magyar vasútügy az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc idején  [1]
  • TRAINS 1956. január [2]
  • Trains Go To War, Classic Trains Special #2, 2019 [3]
  • 100 Greatest Train Movies, Trains Special, 2010 [4]
  • Oliver Jensen: History of Railroads in America [5]
manhattani

2020. április 21.










2. rész: Az I. világháborúban