Az Atchison, Topeka & Santa Fe vasút 999785-ös számú caboose kocsija 1981 szeptemberében, ugyanabban az évben épült a Texas-i Forth Worth-ben.

Don Heimburger collection, [2]-ből



Amerikában a vonatvezető (amerikaiul conductor) a vonat feltétlen főnöke. Régen néha meg kellett küzdenie, hogy elfogadják a parancsait: 1840-ben az Erie vasúton Abraham Hammil mozdonyvezető és Henry Ayres vonatvezető ökölre ment azon, hogy ki a főnök. Végül a szakmai kérdést az döntötte el, hogy Ayres vonatvezető több mint 130 kiló volt! De 1835-ben a Boston & Providence vasút utasításba foglalta, hogy "A vonatvezető viseli a vonatért a teljes felelősséget, ő mondja meg a mozdonyvezetőnek, hogy mikor álljon meg és mikor induljon". Itt már nem volt helye ökölharcnak. A caboose-ban, a tehervonati kísérőkocsiban volt a vonatvezető munkahelye, irodája székkel és asztallal és a munkavégzésének egyéb kellékeivel.

A caboose (ejtsd: kábúz) egykor elmaradhatatlan volt az amerikai tehervonatok végéről. Ha az otthoni állomásuktól a caboose személyzete
a vonattal hosszú útra ment, a kocsi szállodaként szolgát, hálóhellyel, volt vécé, és kályha is fűteni és ételt-kávét főzni.

Egykor, a Centralized Train Control (központi vonat irányítás) bevezetése előtt a kitérő vágányra álló tehervonat után a caboose-ban utazó vonatszemélyzet állította egyenesbe a váltót a fővágányon a szembejövő, vagy előző másik vonat számra, ami elől kitértek, ezért a caboose legcélszerűbb helye a vonat végén volt.
Azért is, mert a modern biztosítóberendezések megjelenése előtt az álló tehervonat végét a caboose személyzete biztosította a hátulról érkező más vonattól, ezért is célszerű volt a kocsi helye a vonat végén. Mikor a vonat megállt, a dolgozó elindult mögötte a pályán, és féktávolságra jelzést helyezett el, hogy a pálya foglalt, vonat áll rajta.

A vonatvezető a caboose-ban tartotta a munkája kellékeit, a lámpákat, zászlókat, a durrantyút (a sínre tett, a rajta átguruló kerék alatt óriási hangot keltő veszélyt jelző eszközt).

A caboose-ban utazott a rear brakeman is (vonatvégi fékező) 
(a front brakeman pedig a mozdonyon). Mikor még a vonatokon nem volt átmenő fékrendszer, a fékező a caboose kocsi kézifékjével besegített a vonat fékezésébe.

Mivel nálunk ilyen vonatvégi kocsi nem volt, a magyar nevét abból kapta, amilyen hasonló szerepű kocsi volt nálunk is: kalauzkocsi (ez az amerikai név, a conductor's car tükörfordítása is.



A caboose név és a kocsi szleng nevei




A New York, Ontario & Western vasút 32-es számú vonatának személyzete felállt a fényképezéshez, az ott bobber-nek (mozgó, ingónak) nevezett caboose mellett, 1890 körül

Robert F. Harding collection, [2]-ből

Az 1800-as években általánosak voltak a kéttengelyes caboose-ok. A homlokzaton a lámpabúrákat a kocsin belülről világították ki.



A caboose név eredete vitatott Amerikában. 
A Webster's Dictionary szerint talán a holland kabuis, vagy a német kabuus szóból változott az amerikai caboose-zá. Mindkét idegen szó "kis szobát" jelent. A caboose szó más jelentései: "nyári konyhai sütő", "konyhafülke", vagy " hajófedélzeti konyha".

Ahány caboose, majdnem annyi név. Elterjedt neve volt a crummy (hitvány, pocsék, vacak), arra utalhatott, hogy a caboose jóval kisebb volt egy szokásos méretű tehervagonnál. Északkeleten, a New Haven vasútnál a hack (taxi, bérkocsi), a Boston & Maine-nél buggy (homokfutó, nyitott homokjáró autó), kanadai vasutaknál van (furgon), a Pennsylvaniánál cabin vagy cabin car (fülke, fülkés kocsi). A több vasútból alakult Conrail örökölte az elődöktől mind a van, mind a cabin nevet.

Aztán voltak kevésbé udvarias nevei is, mint a chariot, brain box, monkey cage és a clown wagon (szekér, az agy doboza [utalva a benne ülő vonatvezetőre], majomketrec vagy bohóckocsi).

A glory wagon (dicsőség kocsi) becenév arra utalt, hogy sok vasutas
sebesült vagy halt meg caboose-ban utoléréses balesetben.

A caboose tetején lévő kupolának is voltak becenevei, mint a crow's nest (varjúfészek), vagy a lookout (őrhely, figyelőhely).




A caboose (kalauzkocsi) rövid története

A caboose-ok vagy 120 évig jártak a tehervonatok végén. Bár a vonatban a legkevesebb bevételt hozó kocsi volt, a vasút iránt érdeklődők körében ez volt a legismertebb kocsifajta.

Az első lejegyzés caboose használatáról az 1840-es években történt az Auburn & Syracuse rövid vonalú vasúton. Nar Williams vonatvezető a fa építésű fedett vagonban egy faládán ült egy, a fenekével felfelé fordított hordó előtt. A kocsiban ott voltak a munkavégzésének eszközei, láncok, lámpák és fáklyák. A caboose szót a kalauzkocsira először 1855-ben használták a Buffalo, Corning & New York vasúton. 1859-ben pedig Commodore Vanderbilt vasútját, a New York & Harlemet beperelte egy Egerton nevű dolgozója, mert megsérült egy "caboose car"-ban.

A vonatok üzeméhez régen
, Amerikában ma is, több ember szükséges (Magyarországon vannak CsM, "csak mozdonyvezető" vonatok, az ilyen tehervonatokon egyetlen személy, a mozdonyvezető dolgozik. Amerikában a kezdeti időkben a vonaton a mozdonyvezetőn és a fűtőn kívül volt vonatvezető (conductor) és egy vagy több fékező. Régen sok vonat vegyesvonat volt: teher- és személyszállító kocsikkal. Az ilyenekben a vonatvezető és a fékező az egyik személykocsiban utazott. Ahogy a csak tehervonat gyakori lett, nekik hely kellett, ahol utazhattak és dolgozhattak, a korai gőzmozdonyok vezetőállása pedig kicsi volt és zsúfolt, ezért egy fedett teherkocsit jelöltek ki számukra. Hamarosan egyes kocsikat a tehervonatban csak az utazó személyzet számára jelöltek ki és csatoltak a vonat végéhez. Ezeknek a teherkocsikéhoz képest keskenyebb ajtajuk lett, a személyzet pedig a munkához és a kényelemhez szükséges berendezést helyezett el bennük, mint asztalt, ülőhelyet, kályhát és ágyat. 1860-tól az első, eleve caboose-nak gyártott kocsikban ezek már gyárilag benn voltak.

A legkorábbi caboose-ok gyakran pőrekocsik voltak, melyekre fülkét (cabin) építettek, sok vasútnál cabin car-nak is hívták. Később fedett vagont jelöltek ki caboose-nak. Ezek gyakran csomagokat, néha utasokat is vittek. Ezeken a kocsikon nem volt kupola, tetőkilátó, amit T. B. Watson vonatvezető találmányának tulajdonítanak a Chicago & Northwestern (C&NW) vasútnál.







Egy vadonatúj caboose a Chicago, Milwaukee & St. Paul vasútnál

Trains Magazine Collection [2]-ből


Ez a caboose a vasút West Milwaukee műhelyében készült. A kéttengelyes kicsi tetején teljes szélességű kilátó (full cupola), azon pedig jelzőlámpa. Ez hátra vörös, előre fehér fényt adott, így a mozdonyszemélyzet éjszaka meg tudta állapítani, hogy elszakadt-e a vonat (ott van-e a caboose a jelzőfénnyel a vonat végén).

A kocsinak csapos kapcsolókészüléke van, és nincs légfékje. A peronok között 6.600 mm hosszú, és a jelzőlámpa teteje
a sínkoronától 4.830 mm magasan van.




1863-ban Mr. Watson vonatvezetőnek a megszokott lapostetejű caboose-át egy munkavonatba sorozták, ő pedig egy öreg fa fedett kocsit kapott munkahelyül a Cedar Rapids - Clinton tehervonat végén. A kocsi tetején nagy nyílás volt, de ez nem okozott bajt, mert meleg, száraz nyári nap volt. Mr. Watson a vagonban ládákat tett egymásra, hogy rajtuk ülve a tető fölé emelkedjen és kilásson a kocsiból. A leírás szerint végignézhette a pálya mentén a dolgozó farmereket és az állatokat, integetett a csinos lányoknak, és néha megfigyelte a vonatát is.

A magaslati kilátás előnyeit felismerve jelentette Clintonban a C&NW főgépészének. Itt éppen két caboose készült, és elfogadták Mr. Watson javaslatát, mindkettőre kupolát tettek. Így a
C&NW lett az első, kupolás caboose-t használó vasút.

Eleinte a kupola csak néhány vasútnál, és csak helyi szokás volt, a transzkontinentális vonal építésénél a caboose-okon nem volt kupola. 1873-ban a Master Carbuilder's Dictionary (kocsiépítő mesterek szótára) első kiadása tartalmazza a caboose-t, de nem említ kupolát. Az 1884-es második kiadás viszont már azt írja: "A caboose-ok gyakran kilátóval készülnek jelzéseket küldeni a mozdony és a követő vonat felé, és hogy a vonatszemélyzet megfigyelhesse a vonatot."

Ausztráliában caboose-okban néhol periszkópot használtak a vonat és a pálya megfigyelésére.



Modern caboose a Northern Pacific Railway-nél

D. Randy Riggs felvétele [1]-ből


Négytengelyes, a peronokról homlokajtók nyílnak, kupolával, tetőlétrákkal, a kéményt a menetszél ellen drótkötél biztosítja.





Kanyargós pályán a vonat végén lendülő caboose-ban a kupolában figyelő néha leesett, ezért sok vasút kupolás helyett bay window-os, a caboose oldalából kinyúló fülkés kocsit használt A fülkének előre és hátra néző ablaka is volt.




Ahogy a caboose-ok tervezésénél több figyelmet fordítottak a funkciójukra, már egyre kevésbé hasonlítottak a fedett teherkocsikra. Az oldalajtót felváltotta a homlokajtó, ami peronra nyílt, ahonnan a személyzet megfigyelhette a pályát és a vonatot. A kupolából előre nézhettek a vonatjukra, vagy kétvágányú pályán a mellettük lévőre. Az 1940-es évektől kezdve egyes vasutaknál a kupolát felváltotta a bay window, a kocsi oldalából kiálló fülke, ablakokkal, mert a tehervagonok magassága nőtt, a kupolából nem lehetett megfigyelni a vonatot. Egyes gyártók kombinálták a kupolát a bay window-val, ez volt a wide vision, széles kilátású, vagy panoráma caboose.


1946-ban a Monon
vasút 15 caboose-t a képen látható kialakításúra épített át 

M. D. McCarter felvétele, Don Heinburger collection, [2]-ből


Lebontották a kupolát és a vagon magasságával azonos magasságú bay window-t alakítottak ki. A kocsi hossza a két vége, a középponti kapcsolókészülékei között 11.100 mm volt.




Az 1960-as években olyan caboose-t építettek, melynek a tetején lévő kupola szélesebb volt, mint a kocsiszekrény, így bay window-ként is használható volt. Az ilyet wide-vision (széles kilátású), vagy hybrid caboose-nak hívták.




Egy példa a wide-vision vagy hybrid cupola caboose-ra
Kép [3]-ból
Az International Car Company cég igazán modern caboose-t épített.
A kocsi más szempontból is modern volt: villamos világítás volt benne, nem fával vagy szénnel fűtötték, hanem petróleumkályha és tartályos gáz fűtéssel, a kocsi melegét kétrétegű üveg védte az ablakban és az oldalán hab hőszigetelést alkalmaztak. A vécéje vegyszeres öblítésű  és szagmentesítésű volt.

Mikor a kupolás caboose-okra bay window-t építettek, néha meghagyták a kupolát, de az ablakát elfedték, hogy tartsák a meleget a járműben.




A Penn Central vasút átalakított caboose-a

Kép [3]-ból




Caboose-ok Amerikán kívül


A transzszibériai vasút, mely hosszasan gyéren lakott vidékeken halad, olyan kalauzkocsikat használt, amik beépített főzési és étkezési lehetőséget nyújtottak. Nyugat-Európában a vonatok nem haladtak olyan sokáig nyílt terepen, mint Amerikában vagy Ausztráliában, ezért az ottani kalauzkocsik kényelme nem volt fontos kérdés.

Nagy-Britanniában a vonatvezető neve guard, a brake van-ban (fékezőkocsiban) utazik és ő parancsol a mozdonyvezetőnek. Meghúzza a kéziféket, ha elszakadna a vonat, és ezt jelzi
a mozdonyvezető felé, sötétben lámpával. A tipikus brit brake van kéttengelyes, bár a Great Western Railway használt három- és négytengelyes ilyen kocsit is.

Németországban a caboose funkciót a Güterzugpackwagen töltötte be, 1840 óta jártak, mikortól a csak teherkocsikból álló vonatok is. Mivel rövid utakat tettek, kicsik és egyszerűek voltak, némelyikben tér a csomagküldemények számára. Mindig a mozdony mögé kapcsolták, és váltóállítók nem utaztak benne, mert a német tehervonatok pályaudvartól pályaudvarig jártak, nem volt szükség váltóállításra.



Nyilvánvalóan európai alvázra és futóműre épült, és valószínűleg német kocsiszekrényből átépített amerikai caboose-formájú jármű

Internet, Lenwand felvétele



A Németországban ideiglenesen állomásozó amerikai hadsereg katonai vonatának kísérőkocsija. A bay window-t és a kupolát egy paklikocsira építhették rá. A függöny mögött hálóhely sejlik. A
felvétel Berlin-Lichtenfeldében készült, 2013. április 3-án. 




Egy izgalmas caboose-sors

Az Erie vasút No. 4259 számú caboose-a 1892-ben épült. Balesetben elveszítette a futóművét. A szekrényt feltették egy pőrekocsira, hogy szétvágni
vigyék. Az amerikai haditengerészet kapitányának, Robert E. Peary-nek a szeme megakadt rajta, mikor a vasút elnökénél tett látogatást.

Eltekintve a kerekei hiányától, a kocsinak nem volt
sérülése. Perry "kölcsönkérte" a szekrényt Grönlandba, télre, az ottani katonai őrállás számára. A 4259-est visszatették a pőrekocsira és a new yorki kikötőbe vitték. Ott átemelték egy gőzhajóra, ami kihajózott vele. 


A caboose szekrénye 1898 augusztusáig a matrózok védőfülkéjeként szolgált a hajón. Aztán letették egy grönlandi sziklára Grönlandon Erahban, ott
1901 nyaráig az őrhely bódéja lett.

Később Peary visszaadta a 4259-est az Erie vasútnak, amely restaurálta és kiállította a világjáró kocsiszekrényt. Itt volt látható 1940-ig, amikoris leégett. A kölcsönkérő lánya, Marie Peary könyvet írt a caboose életpályájáról, North Pole Caboose címmel.






Források:

 

  • C. J. Riley: The Encyclopedia of TRAINS & LOCOMOTIVES [1]
  • Carl R. Byron, Don Heimburger: Guide to North American CASBOOSES  [2]
  • Steve Barry:  Railroad rolling stock  [3]
manhattani       

  2022. június 26.  


2. rész: Munka és élet a caboose-okban, és a fájó vég