Világvasutai > Amerikai jármű > A Pullman, a Pullman Standard, a Budd és a NYC szürke


A Pullman, a Pullman Standard, a Budd és a NYC szürke


A New York Central az a vasúttársaság volt, amelyik adott a személyvonatai külalakjára, a berendezésére és a szolgáltatás magas színvonalára. Chicagótól keletre működvén személyszállítása nagyobb jelentőségű volt a teherszállításánál. A régióban főként a másik naggyal, a Pennsylvaniával küzdött, mindkét társaságnak volt híres (sokak szerint világhíres) expressze New York és Chicago között, mindkét társaságnak volt pályaudvara New York belvárosában, Manhattanben, mindkettőnek a legkorszerűbb vontató- és kocsiflottája volt, ezek után csak a PR helyezte egyiket a másik elé. Híres pillanatai voltak a két társaság fizikai vetélkedésének, mikor a 20th Century LImited, a NYC vonata és a Broadway Limited, a Pennsyé, az egyik a "water level route"-on, a nagyjából sík vonalon, a másik az Appalache hegységen át, körülbelül egyszerre érkeztek Chicagoba, és egymást látva, a két mozdonyvezető néha a megengedett sebesség fölé hajtva a mozdonyát, versengett egymással.

Mikor a távolsági vasúti utasok száma a repülő, a személygépkocsi és a busz konkurenciája miatt drámaian csökkent, a két társaság megpróbált összekapaszkodni, és együtt a világtörténelem egyik legnagyobb gazdasági csődjét okozták. De a korábbi időszak dicsőséges volt.
1935-ben, a csúcspont közelében a NYC több mint 10 000 mérföldnyi vonalkilométeren, tíz USA-beli államban és két kanadai provinciában járt. Nem pontos az, hogy expressz- és gyorsvonatokat járatott ott. Úgy hívebb, hogy a Great Steel Fleetet, a nagy acél flottájátt működtette.

A Great Steel Fleet a XX. század elején a korábban fa építésű kocsik acélra váltásakor keletkezett, de újabb értelmet kapott a 30-as években, az áramvonalas személykocsik megjelenésekor.

1934-ben a UP és a CB&Q nagyjából egy időben megjelent egy könnyű és gyors motorvonattal. Ekkor a NYC még nem bízott a dízelben (a motorvonatban később sem nagyon), de be akart lépni az áramvonalas korszakba. Az indianapolisi Beech Grove, és a West Albany műhelyekben a feleslegessé vált elővárosi kocsikat áramvonalassá alakították és a belsejüket is átalakították. A átalakítást Henry Dreyfuss, a kor neves ipari formatervezője vezette. 1936 június 25-én elindult a Mercury, nagy sebességű áramvonalas gőzvontatású vonat Cleveland és Detroit között. A sikere arra indította a NYC-t, hogy a világ legnagyobb áramvonalas flottáját építse ki.




Az elő-áramvonalas vonat: a NYC Mercuryje.

A szokatlan kilátókocsi nagy, íves hátsó ablaka egy akkori bombázó faroklövészének helyére emlékeztet. A vonat berendezését az akkoriban emelkedő sztár, Dreyfuss tervezte.

A vonat sikere után még egy szerelvény épült, az is feleslegessé vált bejáróvonati kocsikból, és a Mercury szolgáltatás távolabbra is nyúlt. Ez a kép 1955 körül készült az ohioi Daytonben és a Cincinnati Mercuryt mutatja, mely Detroit és Cincinnati között járt.

Al Schultz képe [3]-ból.



A NYC nagy kocsirendelést adott föl 1938-ban. A 20th Century Limited kocsijait ismét Dreyfuss tervezte, éppúgy, mint a NYC híres Hudson-típusú gőzmozdonyának áramvonalazását. Ez a kocsirendelés a színfalak mögött a nagy riválisok, a NYC és a Pennsy összefogását takarta. Bevonvan az együttműködésbe a Pullmant és a Pullman Standardet, a két vasúttársaság egyeztette a rendelését, ezzel árcsökkentést ért el a gyártónál.
A NYC rendelt a 40-es évek elején is új kocsikat, főleg, hogy a Pennsy háború előtti új kocsiállományával, a Fleet of Modernism-mel konkuráljon. Az új, áramvonalas, rozsdamentes acél kocsikból álló Empire State Express 1941-ben, épp Pearl Harbor megtámadásának napján indult...





A New York Central társaság "water level route"-ja (vízszintes vonala) New York és Chicago között.   [1]-ből




A NYC kocsijai a II. Világháború alatt gyakran komoly katonai csapatszállításokat végeztek, elhasználódtak. A háború sok pénzt hozott az amerikai vasutaknak, a NYC teli bukszával lépett be a távolsági személyszállítás piacára. Akkor még kevesen gondolták, hogy nemsokára elfogy az utas a vonatairól.

Az háború utáni időszakra az első rendelést a NYC már 1944-ben (még a háború alatt) feladta, ezt nagyobb rendelés követte 1945-ben.

Az 1948-as kocsirendelésben a 20th Century Limited kocsijait szintén Dreyfuss tervezte, de ekkor már a gőzös mellett dízelmozdonyok is vontatták a vonatot, ha pedig gőzös, az már áramvonalasító lemezek nélkül.

Az új szerelvényekhez négy dízelmozdony-gyártól rendeltek vontatókat, a kocsikat pedig a Pullman-Standardtől, a Buddtól és az American Car and Foundry-től (ACF). A kocsik 1948 és '53 között érkeztek, és rögtön beléptek a versenybe a gyorsabb közlekedésért, a nagyobb kényelemért, sőt luxusért. Becslések szerint az új járművek ára ötven millió dollár körül járt.

A Pullman Standard ebben a rendelésben összesen 354, a Budd 239 és az AFC 128 kocsit szállított. Az AFC ebbe a rendelésbe head
end kocsikat gyártott, 122 paklikocsit és 6 postai csomagszállító kocsit.

Az 1938-as rendelés kocsijait 1946-ban és '47-ben átrendezték és új színtervet kaptak: először a "reversed gray"-t (fordított szürkét), sötét fönn és lenn, világosszürke az ablakok sávjában, vékony csíkokkal. Később még egy átfestéssel a vékony csíkok eltűntek. Ezek a kocsik aztán a 20th Century Limited második szekciójában, a Commodore Vanderbilt-ben és az Advanced Commodore-ban, vagy a Southwestern Limitedben jártak, de volt olyan, 1938-40-ben a 20th Centuryben járt kocsi, amelyiket úgy átépítették, hogy a későbbi Centuryben is közlekedett.

A régebbi áramvonalas kocsik transzkontinentális forgalomban is jártak, együttműködve a Santa Fé-vel, a Burlingtonnel, a Chicago & North Western/Union Pacific-kel, később a Milwaukee Road/UP-vel és a Rock Island/Southern Pacific-kel.


A Great Steel Fleet több átalakuláson is átment a II. Világháború után. 1947 és 1956 között az idős, szabványos kocsikat kivették a forgalomból, bár néhány nagy súlyú étkező- és hálókocsi 1957-ig forgalomban maradt.





Források:

  • Geoffrey H. Doughty: New York Central's Great Steel Fleet, 1948-1967 [1]
  • Brian Solomon with Mke Schafer: New York Central Railroad [2]
  • Mike Schafer and Joe Welsh: Classic American Streamliners [3]
manhattani

2011. április 26.