A Baldwin mozdonygyár zsebkönyve a világba kiutazó ügynökei számára





1925-ben pörgött az amerikai gazdaság, a nagy válság kialakulásáig és kirobbanásig még néhány év hátravolt. Akkoriban az ország  túltermeléssel küzdött, és bár a vasúttársaságoknak óriási volt a mozdonyétvágya, a nagy gyárak új, külföldi piacokat kerestek. A Baldwin ügynökségeket állított föl az egész világon, emellett utazó ügynököket küldött, hogy próbáljanak mozdonyokat eladni.

Nem biztos, hogy a mozdonyhoz nagyon értő mérnök a legjobb kereskedelmi tárgyaló. Aki pedig jó eladási szakember, nem biztos, hogy ért a gőzmozdonyhoz. E rést hidalta át egy, az ügynököknek adott zsebkönyv, mely segítség volt a tárgyalásnál.






A kis, úgy 4 hüvelyk széles könyvecskének máig szép a műbőr borítása, rajta aranyozott betűk.

A LOCOMOTIVE DATA kissé megtévesztő, számottevő gyár reklám is van benne.






A Baldwin Mozdony Művek könyve, mely cég az USÁ-ban, a Pennsylvania államban lévő Philadelphiában található.

Az 1925 nem irányítószám, akkor olyan még Amerikában sem volt, no meg az ottani postai irányítószámok öt jegyűek. Az évszám.

Később megtudjuk, hogy

     

   

vagyis hogy az 1923-ban készült mű tizedik kiadása, és a szintén philadelphiai Bingham Company nyomdában készült.






Néhány szép kép a gyár székházáról és a központi műhelyekről,




az Eddystone-i telephelyről, 




és a "standard"-nek nevezett acélműről Burnhamben.

Úgy látszik, Pennsylvaniában elterjedt volt a "standard" (szabványos) elnevezés, a Pennsylvania Railroad is "standard"-ként reklámozta magát, pedig, mint több szakíró is mondta, a Pennsyben a nyomtávon kívül semmi más nem volt "standard".







"Hosszú erőfeszítésünk, hogy szolgálatára legyünk külföldi országokbeli barátainknak, most új formát nyer, azért, hogy kihasználjuk a képzett mérnökeink és eladási ügynökeink képességeit olyan termékek kínálásában, mely nem a mi gyártmányunk, és nincs is közvetlen összefüggésben az üzletágunk fő irányával." Ezzel a cirkalmas mondattal vezeti fel a zsebkönyv, hogy az itt kínált termékek más gyártótól is származhatnak.

Rögtön megjegyzi, hogy ezek az áruk is kielégítik ugyanazokat a magas minőségi igényeket, mint a saját gyártmányok. A Baldwin vásárló és mérnöki részlege segítséget nyújthat azok számára, akiknek nincs lehetőségük megvizsgálni az Egyesült Államok piacát, és a Baldwin boldogan nyújtja ezt a segítséget ügyfeleinek, ellátva őket bármilyen specifikációjú termékkel.

Ezek a termékek persze gépipari jellegűek, mint a vasút és az ipari termelés számára készített gépek és eszközök, de szállítanak általános gépipari termékeket, akár kazánműhelyek számára gépeket és kéziszerszámokat, de kocsikat, gyomirtó gépeket, darukat, tartályokat és kiegészítő termékeket a vasút számára, valamint felszerelést
járműjavító, mozdonyműhely és üzemanyag-ellátó létesítmények számára is.
(csak jelentése szerint pontos fordítás)



A Baldwin központi és külföldi irodái











"A Baldwin Service büszke rá, hogy a világ minden részén megtalálható, ez a térkép a Baldwin irodák és ügynökségek helyét mutatja a listában látható indexekkel. A műszaki képviselők speciális szolgáltatásokat nyújtanak, akik az ügyfeleink érdekében utaznak a helyszínre."








A tizedik kiadáshoz írott előszóban a gyár megköszöni, hogy ügyfelei magasra értékelik a szolgáltatásait, és reméli, hogy ez a könyvecske hasznos referencia lesz mindenkinek, aki érdeklődik a mozdony engineering (tervezés, fejlesztés, működtetés, a ford.) iránt.

Írja, hogy létezik a könyvecskének spanyol és portugál nyelvű változata is.
 







"A Baldwin Mozdony Műveket 1831-ben alapította Matthias W. Baldwin, aki első mozdonyát, az "Old Ironsides"-t (öreg vasbordájút) a következő évben készítette el, a Philadelphia, Germantown and Norrstown Rairoad számára. A társaság fő telephelye mindig Philadelphia belvárosában volt, de nagy telepe működik a pennsylvaniai Eddystone-ban, a Delaware folyó partján, körülbelül 12 mérföldre Philadelphiától. E telepek együttesen évente 3500 mozdonyt tudnak gyártani, és 21 500 dolgozójuk van. 1923. január 1-ig körülbelül 56 000 mozdony készült el.

A philadelphiai telepen vannak a fő irodák, rajztermek és gépműhelyek, 19,33 acre (kb. 7,7 ha)  területen. Az Eddystone telep 595,65 acre (kb. 238,3 ha) területen fekszik, és acélöntödék, kovácsműhelyek, gépműhelyek, két nagy összeszerelő műhely és sok más épület vannak ott. Kikötője is van, ahol óceánjárókra rakodhatják a külföldi szállítmányokat.

A gyár termékválasztékában mindenfajta, bármilyen célú gőzmozdony, belsőégésű motoros mozdony tolatási vagy különleges feladatra, és  Baldwin-Westinghouse  villamos mozdony is szerepel, a vasúti szolgálat minden szintje számára. A mozdonyok többféle nyomtávolságra és méretre készülnek, és pót- vagy javító alkatrészek mindig kaphatók. Ez a Baldwin szolgáltatásának az egyik legértékesebb jellemzője,




és a vasutak a világ minden részén üzemben tarthatják mozdonyaikat, mert az alkatrész ellátás  közvetlenül ezekről a telepekről biztosítva van.

A Baldwin Mozdony Művek felkészült, hogy mozdonyokat gyártson akár a saját tervei alapján, akár a vásárló által rendelkezésre bocsátott rajzok és műszaki adatok alapján. Számos esetben az exportra gyártott mozdonyoknál a metrikus mértékrendszer használatos.

A szükséges információk vétele után specifikáció és javaslat készül, és biztosított, hogy a gyártott mozdony kielégíti a követelményeket.



A továbbiakat nem fordítom, sokatoknak nem új információk, akiknek mégis, azok talán meg is értik, vagy kis szótárazással olvashatják. Azért érdemes elolvasni, mert a szövegezés mesterien ötvözi a nem műszaki szakembereknek szóló tartalmat a profi pontossággal.




















A fenti fejezet nálunk ritkán, vagy egyáltalán nem alkalmazott eszközöket és módszereket ír le:

        MUNKAERŐ KÍMÉLŐ ESZKÖZÖK

Sok nagy mozdonyon különböző eszközök vannak használatban, melyek csökkentik a mozdony működtetéséhez szükséges élőmunka igényt. A legfontosabbak:
  Tüzelő készülék, "mechanical stoker", mely több szenet tud szállítani, mint kézzel lehetséges, így magas kazánnyomást képes tartani a legigénybevevőbb üzemmódoknál.
  Meghajtott tűzszekrényajtó és rostély rázó, melyek különösen a nagy gőzösöknél hasznosak, akár kézi, akár gépi fűtésűek.
  Szén toló a szerkocsin, mely előretolja a szenet (a rámoló munkáját végzi, a ford.), hogy az könnyen elérhető legyen a fűtő számára.
  Meghajtott kormányorsó-funkció, mely lehetővé teszi a kormányorsó elhagyását. Ezzel a töltés is könnyen szabályozható, és elérhető a jó hatásfok.

        MOZDONY OSZTÁLYOZÁS

Időről időre
javaslat születik mozdony osztályozási rendszerekre. Ilyen rendszerek láthatók a következő oldalakon. Az első oszlopban a tengelyelrendezés grafikusan látható, a másodikban az Egyesült Államokban a tengelyelrendezésre általában alkalmazott név. A harmadik oszlopban van a Baldwin Mozdony Művek jelölése, a negyedikben az, amelyet F. M. Whyte javasolt. A neveket legtöbbször a mozdony típust legelőször alkalmazó vasúttársaság adta.
A Baldwin jelölése számokat és betűket tartalmaz, ezekkel jelzi a kerekek számát és a henger méretét. Az egy hajtott kerékpáros mozdony jele "B", a két kerékpárosé "C", a háromé "D", és így tovább, F-ig. Az "A" különleges, nagy sebességű, egy hajtott kerékpárú mozdonyt, vagy kis, szolgálati mozdonyt jelöl.

Az osztott főkeretes (articulated) mozdonyoknál egy betű, mint fenn, jelöli a hajtott kerekek számát minden csoportban. (Talán ezért nem gyártott a Baldwin olyan több gépezetű mozdonyt, amelynél a gépezetekben nem egyforma a hajtott kerék szám. A Pennsy gyártott ilyet - úgy tudom, egyedüliként.)  Egy szám mutatja a mozdony alatti összes kereket, és egy betű a hajtott kerekek számát. A henger mérete nincs a harmadik oszlopban, de egy szám mutatja, mely úgy keletkezik, hogy a henger hüvelykben kifejezett átmérőjéből kivonunk 3-at, a maradékot 2-vel szorozzuk. Tehát egy 19" átmérőjű hengert a 32-es szám jellemez. Egy Mogul (2-6-0 vagy 1C) gőzös 19"hengerátmérővel 8-32-D jelölést kap a Baldwin rendszerében. A 32-ből úgy kapjuk meg a hengerátmérőt, hogy osztjuk kettővel és hozzáadunk 3-at.

Ha a mozdony mindkét végén van futó forgóváz, a cilinder szám után 1/4 írandó. Ha csak hátul van, 1/3. Így egy 19" hengerátmérőjű MIkado (1D1 vagy 2-8-2) 12-32-1/4-E.

A kompaund mozdonyok osztályozása is a fenti módszer szerint történik. Itt bonyolítja a helyzetet, hogy a hengerei különböző átmérőjűek. A 10-22/42-D, 100  egy összesen 10 kerekű kompaund mozdonyt jelöl, ahol a nagynyomású henger átmérője 14", a kisnyomásúé 24, három pár hajtott kereke van, és a századik mozdony az osztályában.

(Egyszerű, ugye? A ford.)







Első rész vége.    2. rész

Források:

 

  • Locomotive Data - The Baldwin Locomitive Works kiadványa  [1]
  • Eric Hirsimaki: Black Gold -Black Diamonds, The Pennsylvania Railroad [2]

manhattani

2016. augusztus 23.


















Világvasutai > amerikai vasutak > társaságok > A Baltimore & Ohio tehervonatai