.







Egy hajdan nagy fűtőház romjai: a Hámán


A közúti-vasúti jármű felvételei:

vágányra,
fordítóra,
Bobót fordítóról,
Bobóval pályán,
fácán és Bobót vissza



Az írásban a fényképek a sajátjaim, nézegetésen kívül más célra felhasználás előtt kéretik kérdezni.
A fekete-fehér felvételek 1987-ben készültek.


Amikor a vasút kinőtte a Nyugati pályaudvar fűtőházát, újat építettek. 1913. augusztus elején kezdte meg működését önálló főnökségként a MÁV Északi Fűtőháza a Tatai úti telephelyen. [1].

A II. Világháború után Hámán Katóról, a baloldali mozgalmárról nevezték el, aztán a rendszerváltozás környékén visszakapta az Északi nevet, a Hámán Kató a lánykori neve lett.

A gőzös korszakban nagyon sok mozdonyt szereltek-javítottak-vizsgáltak itt. A sajátjai mellett még ferencvárosi mozdonyokat is kiszolgált az Északi / Hámán, pedig Fradiban is nagy szénszerelő volt.


Ferencváros szénszerelője, kevéssel a lebontása előtt



A szénkarámok. A más-más fajta szenek más karámokban voltak.

Elöl látszik egy csillevágány. A háttérben talán hűtő, talán halszállító vagon, még hátrébb Rákosrendező.







A csillék. A betonfalú szénkarámokból töltötték meg őket a kívánt összetételű szénnel, a földi keskeny vágányokon és fordítókorongokon tolták el őket a csillelifthez, az emelte a szénszerelő felső szintjére, onnan a "kutya" zsargonnevű széntárolóba, végül abból buktatták a szerkocsiba.

A csillefordító valójában nem forgott. Kör alakú vaslap volt, előtte véget ért a vágány, és a csille
a lapon a nyomkarimáján csúszva fordult a kívánt irányba.



Valaha jobb napokat láthatott csilletengely



A csillék feltépett, vasaljas vágánya





















          Az egyik csillelift tornya és a liftajtó









Itt tolták a már felemelt csilléket, míg a számukra kijelölt gőzös szerkocsija fölé értek






A homokszárító épületben tűzzel szárították a homokot, mert a nedves homok csomósodhat, nem folyik a mozdony homokdómjából a kerekekhez.

Az alsó tüzelőajtó fölött a homok bedobó nyílása.





A már száraz homokot mozdony sűrített levegőjével nyomták fel a tölcsérekbe, onnan folyt a gőzmozdonyok homokdómjába.





A három homoktölcsérhez ment ez a három cső.



A kereszthíd mögött a három homoktölcsér látszik.





A jobb oldali szénszerelő a távolabbi vége felől. Az oszlop az előtérben alighanem hangszórót tartott.






Régimódi váltójelzők, jobb-rosszabb állapotban.




Ez talán kis, kihelyezett kovácsműhely volt? Nem biztos, hasonló tartályok fenn a szénszerelőn is látszanak.



Lifttorony tartályokkal.

Ha tudja valaki, mire szolgáltak ezek a jellegzetes formájú tartályok, köszönettel fogadom az információt.




A szénszerelő végén a kis épület, a kéményből gondolhatóan a munkások melegedője lehetett.




Források:

 

  • Kaszala Sándor: Az Északi Fűtőház története [1]
  • A M.Á.V. Budapest-Északi teherpályaudvara és fűtőháztelepe [2]




manhattani


2015. szeptember 14.