A Tangóvölgyi Vasút (TvV) terepasztal építése




A vágányok ágyazata, a zúzottkő készítése parafából


Az asztal tervezésének kezdetekor eldöntöttem, hogy az ágyazatot, a zúzottkövet parafából készítem. Előnyei:
.
- a parafa sokkal könnyebb, mint a kő,
- olyan színre festem, amilyenre akarom,
-
gyári ágyazatkövet bárki vehet a boltban.

Szorgalmasan gyűjtöttem a parafadugókat. A legtöbb borfajta dugója jó, az sem baj, ha a dugó alját megfogta a bor. Darálás után eloszlik a nagy halomban, így nem baj, hogy az a néhány szemcse festés után esetleg kicsit sötétebb lesz.

(A BB, balatonboglári bor üvegének dugója
ágyazatkészítésre nem jó, az nem parafa hanem valamiféle parafa színű, homogén műanyag, aprításkor nem dara lesz az eredmény.)

A dugókat diódarálóval terveztem aprítani, az eredmény jó lett, de a termelékenység roppant alacsony volt. Vettem egy motoros kávédarálót beletettem 3 dugót, 5 perc zötykölődés és rázkódás után a daráló elengedte a vágólapátját, de a dugók mellett néhány ígéretes szemcse is keletkezett!








A második darálóba kézzel félbe, majd három-három darabba vágott dugókat tettem. A lapát így már tíz percig is bírta, és több szemcse is lett.

Beláttam, hogy ez nem nagyon költséghatékony módszer. Alig használt motorú, vágólapát nélküli kávédarálók jutányos áron kaphatók a Világvasutai szerkesztőségében.

Ekkor eszembe jutott a fanyűvő maróhengerem. A műhelyasztal platformon dugódarálót építettem fel.



                                              A maróhenger
Kis munka volt a maró állvány elkészítése, amibe az ujjam megóvása érdekében a következő dugóval nyomtam be a marandót. A maróhenger a dugókat különböző méretű apró darabokra reszelte.




                                  A dugódarálógép


A darálmányból a túl nagy darabokat tésztaszűrővel lehet kiszedni. A maradék mehet a háromszintű szitakomplexumba.



A tésztaszűrő magában tartotta a túl nagy darab parafákat, ami átesett rajta, az ebbe a kerek, nyeles szűrőbe került. Gajári Vasútépítéstan könyve szerint a jó zúzottkő mérete 25 és 65 mm közé esik, ez H0-s asztalon 0,28 és 0,75 mm. Ez a szűrő éppen a 0,75 mm-es, vagy annál kisebb darabokat engedi át. Ki kell még szűrni a 0,28 mm-esnél kisebb szemcséket, ezt a keret aljára feszített műanyag szúnyogháló teszi. A kisebb darabok a főszűrő alatti tepsibe hullanak. Ezek is megőrzendők, apró kavics vagy durva felületű járda modellezhető velük. A megfelelő méretű zúzottkő a szita kompexum jobb oldali nyílásán át tölthető a tároló edénybe. A töltéshez antisztatikus tölcsér, kapható ilyen, az enyém sötétszürke színű.

Ha elfogyott a dugó, akár a 2 mm, akár az 5 mm vastag parafa lapból is, hengerré tekerve marható zúzottkő modell.

A dugó darálásakor a maró henger néha átránt a nyíláson egy fél dugót. Ezekből kettőt szembe forgatva újra be lehet tölteni a darálótérbe, de ez munkás, és néha még így is átrántja a maróhenger.
Most konyhai zöldség darálóval próbálkozom. Ez csak perfekcionizmus, már régen van annyi darált parafám, amennyi a teljes TvV terepasztalhoz kell.


                                                          A szűrő kompexum



A megfelelő méretű parafa darálmány színe nagyjából megfelel a zúzottkőnek, de nagyon látszik rajta, hogy parafa, ezért festeni kell. A parafa barnája a tökéletes színű festéken átüt, ezért érdemes próbafestést végezni.

Egy nagy tejfölöspohárnyi parafa darálmányhoz meglepően kevés festéket kell adni, aztán jól elkeverni, a csomókat szétnyomkodni. Így a parafa beszívja a festéket és a felszíne gyorsan száraz lesz, a kis darabok nem ragadnak össze.
Azért festés után érdemes egy nagy felszínű tálcára szórni, ott néha megkeverni, 10-20 perc várakozás után a festett parafa a tároló flakonba tölthető, ott már nem ragad össze.

Vigyázat! Az egyszer már festett parafa reszelék csak nagyon óvatosan festhető újra! Ott már a parafa beszívta az első festéket, a második már nem szívódik fel, és a szemcsék összeragadnak.





Az eredmény (egy része)


A festett zúzottkő a pályában


A vágány alapja már a szabványos trapézra formázott rétegelt lemez. A felületét bekentem Palma faragasztóval, arra szórtam a zúzottkövet és lenyomkodtam. Száradás után morzsaporszívóval felszívtam a meg nem kötött szemcséket, ahol pedig nem ragadt föl szemcse, csőrős ragasztó flakonnal javítottam. Nem sok ilyen volt.








Források:

  • Saját fényképfelvételeim
  • Gajári József: Vasútépítéstan [1]
  • Világvasutai: A Tangóvölgyi Vasút rövid története [2]
Tomori László      

  2022. december 10.