GE mozdonyexport

GE mozdonyok az 1520-as régió számára


Az 1520-as régió az európai és ázsiai széles nyomtávú vasutak területét jelenti. A General Electric cég  Transportation, a főleg mozdonygyártással foglalkozó részlegének Evolution® sorozatú mozdonya készen áll az oroszországi és a Russia Expo 1520 más résztvevőinek a piacán való megjelenésre, miközben a kazahsztáni vasútnak már szállított is ilyen mozdonyt.



A GE Transportation bejelentette, hogy az Evolution Series® mozdonyát kiállítja a Russia Expo 1520-on, és a mozdony készen áll az azon a piacon való terjesztésre. Az Evolution Series mozdonyok 400 millió USA-dolláros befektetés eredményeképpen születtek meg, 8 év alatt. Az innovatív mozdonynak 12 hengeres dízelmotorja van, mely ugyanúgy 4400 LE-s, mint 16 hengeres elődje. Az Evolution motor 5%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, ez a mozdony egész élettartama alatt körülbelül 1,1 millió liter megtakarítást jelent, miközben a károsanyag kibocsátás körülbelül 40%-kal kisebb.

„A GE Transportation elkötelezett az orosz piac iránt, és segíti a vasúti infrastruktúrát modernnek és hatékonynak maradni” mondta Lorenzo Simonelli, a GE Transportation elnök-vezérigazgatója. "Mindjárt itt is erre a bizonyíték az Expo 1520-on: a kiállított Evolution sorozatú, ES44ACi típusú mozdonyt kimondottan Oroszország és az 1520-as piac számára tervezték. Remélem, az ES44ACi az Expo 1520-on mérföldkő lesz a hosszú és gyümölcsöző kapcsolat kialakításában a vásárlókkal a régióban.”

Az ES44ACi-t speciálisan az orosz és más 1520-as üzemeltetők számára tervezték

Bár az Evolution sorozat mozdonyai olyan kipróbált technológiát használnak, melyek a világ sok körzetében működnek, az ES44ACi-t a kezdetektől fogva erre a piacra tervezték. A tervezők az orosz GOST szabványokat és biztonsági előírásokat vették figyelembe ennek az egyedi típusnak a kialakításánál. Emellett a GE Oroszországban, Kazahsztánban és Mongóliában szerzett téli üzemeltetési tapasztalata  lehetővé tette, hogy opcionális kialakítási csomagot állítson össze a szélsőséges hidegre, ami lehetővé teszi, hogy a mozdony a távoli északon is dolgozzon. A mozdony tervezésekor figyelembe vették, hogy a GOST szabvány szerinti hajtó- és kenőanyagokkal működjön, ami Oroszországban is kapható.

Működési szempontból a mozdony paraméterei lehetővé teszik, hogy az egy egyszekciós ES44ACi többet teljesítsen, mint a kétszekciós 2TE10-es mozdony, a körzetben a legnagyobb darabszámú fővonali dízel-villamos tehervonati mozdony. (Erről lás az alábbi keretes írást.)




A 2TE10-esek valóban kétszekciósak. Megtaláltam a cikket (kazah az eredeti cikk) oroszul is, ott egyértelműen azt írja, hogy 1 db. TE33a 1 db. 2 szekciós TE10-est tud kiváltani.

A TE10-esek szekciótömege a korai változatoknál 129, a többinél 138 tonna. Egy kétszekciós 2TE10 esetében 12 tengelyről és 258 illetve 276 tonnáról beszélhetünk. A TE33a 6 tengelyes és 138 tonna tömegű. Teljesítményük rendre 2x3000 LE, azaz összesen 4400 kW, illetve 4400 LE, azaz 3235 kW. A kerékkerületen megjelenő teljesítmény ennél persze kisebb, emellett elhihetjük, hogy a TE33a-nál a veszteségek, illetve a segédüzemi teljesítményfelvétel mérsékeltebb, azonban messze nem képes ellensúlyozni a fennálló, több mint 1,3-szeres teljesítménykülönbséget. A 138 tonna szekciótömegű 2TE10-esek indítóvonóereje 2x420 kN körüli, ehhez picit több mint 0,3-as tapadási tényező tartozik (állandó vonóerejük 2x250 kN, 24,6 km/h mellett). A TE33a esetében a 2TE10-esével azonos indító vonóerő eléréséhez 0,6-os tapadási tényező volna szükséges, ami viszont üzemszerű körülmények között a mai megoldásokkal sem megy. De szerencsére ekkora vonóerő egy 2TE10-es által vontatható, kb. 5000-5500 tonnás vonat megindításához és felgyorsításához nem szükséges. 138 tonna, és megelőlegezve egy 0,4-0,45 körüli tapadási tényezőt, 600 kN indítóvonóerő, elég az 5 ezer tonnához, azonban ha a tapadási tényező gyenge (eső, hólé, trutyi, olajszennyezett vágányok), veszélybe kerül az üzembiztos megindítás.

Összességében, a TE33a kielégítő tapadási körülmények között meg tudja indítani és fel tudja gyorsítani a 2TE10 vonatát, azonban a kisebb teljesítmény miatt az alkalmazható sebesség mérsékeltebb lesz. Rossz tapadási viszonyok között a menetrend tartása problémásabbá válik.


hmsoft



A periodikus karbantartási igény jelentősen kisebb a körzetben működő mozdonyokénál, és ez, a nagyjavításokkal együtt, végezhető a meglévő vontatási épületekben. Végül, a GE nagy szolgáltatási rendelkezésre állással és alkatrészbázissal szolgálja a vásárlóit ezen a területen is.

„Az egész terület példa nélküli növekedést tapasztal gazdasági aktivitásban és szállítási igényekben” mondta Kamal Shivpuri, termelési igazgató. „Ezért komoly igény van a körzetben még üzemanyag hatékonyabb és környezetbarátabb mozdonyokra. Előzetes adatok szerint a piac mérete 10 milliárd amerikai dollár lesz a következő 10 évben.”

A vezető AC technológia

Mindezeken túl, az Evolution sorozatú mozdonyok technológiai áttörést képviselnek, mivel modern és

hatékony AC (váltakozó áramú trakciós motorok) technológiát alkalmaznak, mely felváltotta a kevésbé üzemanyag-hatékony DC (egyenáramú) technológiát. Az AC motoros vontatás nagyobb vonóerőt jelent ezeknél a mozdonyoknál, emellett kevesebb kerékpördülést, a tengelyenkénti egyéni tapadás ellenőrzésnek köszönhetően.

Ezek a mozdonyok mérhetően nagyobb megbízhatóságúak és kisebb a karbantartási költségük. Ez a GE saját AC meghajtási és vezérlési rendszerének köszönhető, összehasonlítva a DC vontatómotoros mozdonyokkal, ahol rendszeresen kommutátor kefét kell cserélni, de más karbantartási igényük is van. Végül az Evolution sorozatú mozdonyok a légfék mellett dinamikus fékkel is rendelkeznek, ami csökkenti a fékpofa- és kerékkopást, becslések szerint 20-40%-kal, az üzemi viszonyoktól függően.






:
A GE Transportation nemrég szállította le a 3000-dik Evolution sorozatú mozdonyt, mint amilyen a képen szerepel, a kazahsztáni állami tulajdonú vasúttársaságnak, a Kazahsztan Temir Zholy (KTZ). Az Evolution sorozat, mely a GE 8 éves, 400 millió dolláros beruházásából született, 12 hengeres dízelmotor dolgozik benne, ami ugyanúgy 4400 LE teljesítményt ad le, mint a korábbi, 16 hengeres motor. Ez a kisebb motor 5%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, ami azt jelenti, hogy élettartama során 1,1 millió literrel kevesebbet igényel, miközben kb. 40%-kal kevesebb károsanyagot bocsát ki.      GE felvétel.




Ezek a mozdonyok mérhetően nagyobb megbízhatóságúak és kisebb a karbantartási költségük. Ez a GE saját AC meghajtási és vezérlési rendszerének köszönhető, összehasonlítva a DC vontatómotoros mozdonyokkal, ahol rendszeresen kommutátor kefét kell cserélni, de más karbantartási igényük is van. Végül az Evolution sorozatú mozdonyok a légfék mellett dinamikus fékkel is rendelkeznek, ami csökkenti a fékpofa- és kerékkopást, becslések szerint 20-40%-kal, az üzemi viszonyoktól függően. A dinamikus fék másik előnye, hogy tartós használat közben nem izzik fel egy alkatrésze sem, mint például a fékpofa tenné.


Globális mozdonyplatform

Az Evolution sorozat kipróbált, globálisan használt mozdonyplatform. A GE Transportation a múlt évben szállította a 300. 6000 LE-s fővonali mozdony első példányát Kínai Vasúti Minisztérium számára. A Rio Tinto Iron Ore (vasércbánya) negyven 4400 LE-s nehéz tehervonati Evolution sorozatú mozdonyt kapott Ausztrália Pilbara régiójába 2008-ban. A kazahsztáni JSC Lokomotiv 310 Evolution sorozatú mozdonyt rendelt. Az első tíz Evolution mozdony már dolgozik Kazahsztánban és bebizonyították, hogy egy Evolution mozdony kivált két TE10-est.






Az Evolution sorozatú mozdonyok a GE egyik legfontosabb ecomagination™   terméke (az ecomagination az ecology (ökológia) és az imagination (képzelet) szavak összevonásával keletkezett). Az „ecomagination” a teljes GE-ben működő kezdeményezés, mely segíti kielégíteni a vásárlók igényeit az energiahatékonyabb termékek iránt, és jövedelmező növekedést eredményez a társaság számára.

A GE Oroszországban

A GE 1920 óta működik Oroszországban, és az üzlet gyors növekedésnek indult az elmúlt években. A GE folyamatosan fektet be ebbe az üzletágba, és innovatív termékek és szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, melyek kielégítik a vásárlók és a társadalom igényeit is. 11 időzónát fed le a GE működése Szentpétervártól Habarovszkig, a GE több, mint 30 nagyvárosban működik és 2800 alkalmazottat foglalkoztat Oroszországban. Nagy, országos és kis, helyi cégekkel együttműködve a GE mára több, mint 1500 nagy ipari létesítményt használ az országban. 


A GE eladásainak értéke 2008-ban 1,5 milliárd amerikai dollárt tettek ki.

A GE Transportation-ről

A több, mint 100 évvel ezelőtt alapított GE Transportation a GE egységeként (a GE New York Stock Exchange (értéktőzsde) jele: GE) világméretű technológiai vezető és szállító a vasút, a hajózás, a bányászat és a szél felhasználási iparban. A GE szállít teher- és személyvonati mozdonyokat, vasúti távközlési és biztosítóberendezéseket, informatika technológiai megoldásokat, hajógépeket, motoros hajtásokat bányák számára, magas minőségű cserealkatrészeket és értéknövelt szolgáltatásokat. A GE Transportation központja az USA Pennsylvania államában, Erie-ben van. Körülbelül 10.000 alkalmazottat foglalkoztat. További információk találhatók a www.getransportation.com honlapon.





A GE és Kazahsztán aláírta a vasúti szolgáltatás és telephely keret-megállapodást

A GE új pályára lépett Kazahsztánban, két, mérföldkőnek számító megállapodás aláírásával, melyek jelentős mértékben megnövelik a jelenlétét mozdonyokban az országban. Az egyik megállapodás, közel fél milliárd dollár értékben a legnagyobb szolgáltatási egyezmény Észak-Amerikán kívül a GE történetében.  A másik, egyetértési egyezmény arról, hogy közösen mozdony összeszerelő telepet építenek a kazahsztáni Astanában, a GE Evolution sorozatú mozdonyokra, Amerikában, a pennsylvaniai Grove Cityben és Erie-ben készülő alkatrészekből és készletekből.

A 15 éves, az országra szabott szolgáltatási egyezmény, mely az első ilyen a GE történetében Kazahsztánban, a GE karbantartást és nagyjavítást végez az ország 404, a GE által modernizált mozdonyán. A vállalat 2005 óta alakítja át az ottani mozdonyflottát, mikroprocesszoros vezérlést, elektronikus üzemanyag-befecskendezést és javított hűtőrendszert épít be.   A modernizáció   20 évvel 

meghosszabbítja a mozdonyok hasznos élettartamát.

A megállapodás rögzíti a mozdonyok rendelkezésre állását és megbízhatóságát, anyag- és pótalkatrész-szállítást, logisztikát és közös képzést a helyi személyzet számára. A GE mindenhol az érintett országra szabja az ilyen szolgáltatási egyezményeket, mint tette Ausztráliában, Kínában, Lengyelországban és Oroszországban.

A hivatalos aláírási ünnepségre Astanába utazott a GE elnöke és vezérigazgatója, Jeff Immelt is. Azt mondta: "Ez az egyezmény tovább növeli a GE globális szolgáltatási területét, ezzel egyidőben segíti Kazahsztánt a fenntartható növekedésben, gyártási kapacitás és világszínvonalú vasútrendszer kiépítésében".

Ez a bejelentés két hónappal azután történt, hogy a GE leszállította az első 10 Evolution sorozatú mozdonyt a 310 egységből. A 300-at már Kazahsztánban szerelik össze.



A legújabb hírek a GE Evolution-sorozatú mozdonyokról:

Turbófeltöltő gondok miatt állt le néhány ilyen mozdony több I. osztályú (a legnagyobb) amerikai vasútnál.  Legalább egy esetben a feltöltő turbinája áttörte a turbófeltöltő házát és kirepült a mozdonyszekrényből. Az érintett vasúttársaságok újraindították a korábban leállított mozdonyaikat, hogy azok beálljanak a GEVO-k (GE Evolution) helyére, a GEVO-k pedig javításra mentek.

"A GE Transportation alkatrész minőségproblémát talált néhány Evolution sorozatú mozdony turbófeltöltőjénél", mondta a GE szóvivője, Stephan Koller. "Amikor a probléma felszínre került, tájékoztattuk a vevőinket és folyamatos kapcsolatban vagyunk velük."

TRAINS magazin, 2009. október


                                                                                                                                                      
                                                                                                 hmsoft
                                                                                      manhattani

                                                                                                                                               2009. október 14.

Forrás: 

   
    A Moscow Businesswire tudósítása, a GE üzleti közleményei és a TRAINS cikke