Városok és élete > Chicago, a windy citi




Amikor Chicagóba indultam, jól tudtam, hogy nem az éjszakában gengszterek fekete autóit öreg Harley Davidsonon üldöző fekete ruhás és tányérsapkás rendőröket, dohányfüstös, tiltott szeszt mérő bűnbarlangokat, az utcákon meg bandaháborúkból kifolyó patakvért találok, mégis nagyon meglepett, amit láttam.

A szél nem lepett meg, a Michigan tó partján a sík vidéken elterülő városon könnyen átfúj az erős légáramlat. Az iránya nem számítható ki: Chicago fő repülőterének három futópályája
120°
-os szöget zár be. Ott sosem kell tisztán még oldalszélben sem leszállni.

Chicago városára legjobban a vasút nyomta rá a bélyegét: ez a csomópont Amerika vasúti fordítókorongja. Eddig járnak a keleti országrész vasúttársaságai, és
a többiek innen indulnak a Csendes-óceán partjáig. Chicagóban a vasútvonalak és állomások valaha akkora területet foglaltak el, mint Rhode Island szövetségi állam területe. A vasút területe mára jócskát csökkent, de azért maradt bőven. Ennek ellenére a város nem látszik vasúti csomópontnak, pedig az. Emellett szép, építészetileg izgalmas, működésében rendhagyó, nagyon érdekes város. Magyarul nincs ilyen jó kifejezés rá: a great city.




A fényképek és a videófelvétel a sajátjaim, 1999 áprilisában készültek.




"Az ott a Bulls stadionja!" - mutatott büszkén az idős fekete taxisofőr egy szürke betonhalomra, ahogy chicagói látogatásom első napján a szállóm felé vitt. Azt sejtettem, hogy a Bulls sportcsapat lehet, de nem tudtam, hogy mely tágban nyomul, mégsem kérdeztem meg, csak elismerően néztem a stadiont.

Aztán mikor később egy kirakatban megláttam a Chicago Tribune napilap számának a címoldalát, amelyik a Bulls győzelméről adott hírt, faliszőnyegként, gobelinbe szőve, áldottam az eszem, hogy nem tettem föl a kérdést. A legkevesebb, hogy lenéző pillantást kaptam volna az afro-amerikaitól.

Amúgy nagyon jól kijöttem a színesbőrűekkel: egy, a fekete negyeden túli, 
South Hollandben lévő külvárosi kamionos szállóban laktam. Egyszer hazafelé menet a buszmegállóban a hirtelen jött heves zápor bezavart egy taxiba, utánam még öt fekete ült be, egy helyes lány félig az ölembe. Számomra érthetetlen angol nyelven tárgyaltak a szintén fekete sofőrrel, a végén olyasmit hallottam egy utastól, hogy "Take the white first!" Aztán a sofőr fehér angolra váltva megkérdezte, hogy hová akarok menni, és elvitt a szállómig, nevetségesen kevés dollárokért.







Chicago az USA második legnagyobb városa. A helyét az indiánok Sekaugou-nak hívták, az itt vadon termő fokhagymáról. Az első ház 1779-ben épült itt, és 1837-re Chicago város lett. Mára 3 millió ember lakja, az elővárosokkal együtt 8. Történetében a rohamos fejlődés és növekedés mellett jelentős szakasz a gengszterkorszak, de főgengsztere, Al Capone 1947-ben meghalt, és bár sokáig súlyos volt a bűnözés, mára, New Yorkhoz hasonlóan  biztonságos város lett, bármerre jártam, feketék és spanyolok lakta elővárosokban, kietlen vidékeken vasútvonalak mentén, mindig nagyobb biztonságban éreztem magam, mint a Népszínház utcában. A város fejlődése során itt épült az első felhőkarcoló, itt nyílt meg az első McDonald's, itt adták ki először a Playboyt, itt született meg a tévés talk-show. Mára, azt mondják, itt van a világ legnagyobb vasúti teher csomópontja, a világ legnagyobb áruháza és hullaháza. Itt van a legtöbb szabadtéri szobor, köztük Picasso műve is, és egy időben a Sears- (mára Willis-) tower volt a világ legmagasabb épülete.

Építészeti képére jó hatással volt az 1871-es nagy tűzvész, mely a zsúfolt, főleg fából épült belváros nagy részét üszkös rommá tette. Helyén a spontán építésből eredő hibákból tanulva világvárosi formátumú városmag épült. Jól működő dolog a tragédiából is hasznot húz.




Az első reggelen hosszas térkép-tanulmányozás után kis izgalommal indultam Chicago belvárosa felé. A szállómtól úgy tízpercnyi sétára volt az Illinois Central építette bejáró villamos vasútvonal, melyet ma a Metra, Chicago elővárosi vasúttársasága működtet. Út közben botlottam ebbe az ágyúba. A cég mögötte ingatlanközvetítő. Azt gondolom, a tulaj harcolhatott ezzel az ágyúval, a harci eszköz kora alapján a koreai háborúban. A hazatérése után aztán vett egyet és kiállította a cége elé, hogy emlékezzen a dicsőséges napokra.




A villamos Metra a kétszintes kocsijaival kényelmes, gyors, bár nem túl olcsó utazást nyújt egész a város közepéig. A Metra és a vasúti utazások leírása inkább egy másik írás témája lesz.




A város a nagy tó partjára fűzte fel magát. Ide épült a leggazdagabb cégek, köztük több vasúttársaság székháza. A modern irodaépületek utólag, csak a második sorban kaptak helyet. A sor vége felé szerelmetes vasúttársaságom, a Santa Fe igazgatósági épülete. Azóta a Santa Fe egyesült a Burlington Northern vasúttal, és az egykor büszke vasútbirodalmat irányító épület olyan irodaház lett, mint a többi. Attól még lehet, hogy több pénzt mozgatnak meg benne az ott dolgozók, mint valaha vasútirányító korában.





Láttam, hogy szabadon járnak ki-be a többféle színű népek a SF székházba, magam is beóvakodtam. Megfogott az előcsarnok eleganciája. Kerestem egy sarkot, ahová nem lát a recepciós és videózni kezdtem.

A bujkálás több okból is felesleges volt. A hölgy csak azt várta meg, hogy a csarnokon áthaladók eltűnjenek a kijáraton vagy a liftekben, kibújt a hatalmas pultja mögül, az oszlopot megkerülve hozzám jött és udvariasan megkérdezte, hogy mi jót csinálok. Biztosítottam, hogy csak turista, semmi hivatalos cél, és csak a saját számomra. Intett, hogy csak nyugodtan, és visszaült a helyére. Ezek után az egész csarnokot körbefilmeztem.

Úgy mentem ki, hogy belássak a pultja mögé. Annyi monitora volt, és persze kamera hozzá, hogy tán még a sarokból kibújó kisegérnek is jutott volna egy. Illúzió volt, hogy elbújhatok előle, meg szükségtelen is.




A régi palotasor egy foghíjába csak befurakszik egy modern épület. A formája remekül szolgálja a funkcionalitását: a dél felé lecsapott teteje ideális szögben tartja a napelemeket.

Az épületsor előtti gyönyörű füves parksávnak története van. Az Illinois Central vasúttársaság már a város kiépülte után akart belvárosi pályaudvart. A vonalát csak a Michigan tóba építve engedték be, végig lábazaton (ez nem szokatlan vonalvezetés Amerikában, a Salt Lake-en keresztül is halad vasútvonal). Az 1871-es tűzvész után, mely Chicago nagy részét szénné égette, az üszkös romokkal föltöltötték a part és a vasútvonal közét. Ebből a sávból később park lett, amit, dicsőség a város önkormányzatának, nem engedtek beépíteni.







Amikor a parkban gyalogoltam a Santa Fe egykori székháza felé, velem szemben három anyuka tolt egy-egy babakocsit. Amikor közelebb értem, hallottam, hogy oroszul beszéltek. Lehet hogy babyseaterek voltak, de nem biztos.
 Inkább lengyeleket és magyarokat alkalmaznak gyerekre vigyázónak. Ők ott élhettek.





A címlapképről úgy látszik, mintha Chicago óriási, lapos város lenne, amelyben a Michigan tó partján egy keskeny sávban van néhány felhőkarcoló, pedig nem ez az igazság. Azok a gyufaszálnyinak látszó épületek nagyon nagyok is, nemcsak magasak. Közöttük járva mégsem nyomasztóak, talán a jó arányaik és a levegős elrendezésük miatt. Chicago felhőkarcolós városmagja nagy.









A klasszikus felhőkarcolók mellett vannak rendhagyó magasházak is,







A városban néhol egymás mellett van egy elegáns, régi portál és egy modern,







         az "üvegkocka házak" sem kockák,                                                     és ha a megrendelő sík üvegfelületet akar, az építész                                                                                                                                 azt is formába önti.




Itt, ha egy templom ki akar emelkedni                 Ez a ház le sem tagadhatja, hogy a mögötte          És persze itt vannak a híres kukoricaházak, melyek az alsó
a sok magasház közül, az egyik vállára               lévő Sears- (mára Willis-) tower előképe                szintjeiken parkolóházak, följebb szolgáltató egységek, afölött
kell állnia,                                                                 kíván lenni,                                                                   pedig apartmanok, irodák, konferenciatermek, meg ami kell.









Chicago városépítészete ötvözi a haladó és a nem haladó hagyományokat a legújabb idők stílusával. Ebben az utcában a nagyon modern épület tövében jól megfér a XIX. század vége felé épült ház a 20-as években, meg az 50-es években épülttel, mely utóbbi elmehetett volna egy szociálista vállalat irodaházának is, nálunk, Európa közepén.









A régi építészek is trükköztek. Ez a folyó felől, amelyről a legtöbben látják, tekintélyes, masszív épületnek látszó irodaház, ...









oldalról nézve látszik, hogy papírvékonyságú. Remélni merem, hogy az a vízszintes csak átjáró, nem az tartja az épületet szél ellen.







Chicago utcáin találni izgalmas dolgokat az épületeken kívül is. Rengeteg a köztéri szobor. Az egyik elsőt Picasso alkotta, és akkor a népnek nagyon nem tetszett, aztán megszerették.

Egy ilyen modern szobor is nagyon jól illeszkedik a szintén modern építészeti környezetbe.




A "szép" Chicago mellett nagyon érdekes a működő Chicago is.

A város alatt komoly úthálózat van, több sávos utakkal, lámpás keresztezésekkel, parkolóhelyekkel. Járda is van az utak mellett, lépcsőn le lehet menni, de táblák figyelmeztetnek, hogy odalenn egészségtelen a levegő.

A földalatti úthálózat egy részlete

Föld alatti utak mellett különleges föld alatti vasút is volt Chicagóban. Egy időben annyian szálltak át Chicagóban, az amerikai vasút fordítókorongján, hogy a nagy pályaudvarok között föld alatti, bányavasút szerű villamos vasút hordta az utasok csomagjait. Ez a villamos vasút fúrt csőben, vagy a házak pincéin át haladt. Egy tudományos csatornán nemrég feltűnt a vágányának egy részlete.

A vasúti személyszállítás részarányának csökkenésével felhagyták ezt a villamos vasutat és mindenki elfelejtette. Megbosszulta magát: belefúrtak a városban egy felszíni víz medrébe és eltalálták a vasút csövét. A víz a furaton befolyt a csőbe és fél Chicago pincéit víz árasztotta el.










Le sem tagadhatja, hogy valaha hőerőmű volt, alighanem szenes. Rossz elgondolni, mennyi széngázt küldhetett a levegőbe, mikor teljes gőzzel működött.

Ma üresen áll, sorsára vár. Lehet, hogy galéria vagy színház lesz belőle.



Chicago a vizek városa. A Michigan-tóba ömlő Chicago River sok csatornának és öbölnek ad vizet. Ezek a XIX. század közepéig, a vasút elterjedéséig az ipari, mezőgazdasági termények-termékek, és az utasszállítás eszközei voltak, a Michigan-tavon és  az Erie-csatornán át egész a Hudsonig, és így akár New Yorkikg is.

A folyó és a csatornák fölött felvonóhidak vezetik át a vasutat, közutat, de még Chicago híres hurok alakú magasvasúti vonalát, a Loopot is.

A vasúti felvonóhidak általában borzasztó rozsdásak. Azért nem festik őket, mert építésükkor nem törekedtek a maximális gazdaságosságra, az elemek túl vastagok. Nincs esély rá, hogy élettartamuk alatt átrozsdásodjanak. Nem éri meg őket festeni.



                                                                                                                  A közúti híd felemelkedik,









 A vitorlások   bezsilipelnek a két híd közé,





A Loop hídja is fölemelkedik, a hajók átmennek, aztán helyreáll a rend.




Chicago - szerintem - legfőbb látványossága a kilátás a Sears-tower legfelső kilátó- szintjéről. Az utolsó ottani napom végére terveztem, és amikor indult a csoport, rossz sorba álltam és betereltek egy vetítőterembe. Ideges voltam, mert közel volt a gép indulási ideje, de még fölállni sem engedtek. Aprólékosan bemutatták a torony építését, a tervezés rendkívüliségét. a tényleg hősies szerelő munkásokat és a nagyon bonyolult üzemeltetést, de én leginkább az órám néztem. Aztán vagy egy órával később mi is felmehettünk a tetőre. A kilátás mindenért kárpótolt, azt sem bántam volna, ha elmegy a kifizetett helyem a repülővel.

Megtudtuk a vetítő szobában, hogy egy itteni munkaadó mondta, ha felvesz egy új alkalmazottat, az első héten nem sokat dolgozik, hanem csak az ablakon bámul ki. Meg tudom érteni.

A repülőm
egyébként elértem.







Első körkép az 
azóta megszűnt kis repülőtérrel a Michigan tóban, .

Második körkép,

Harmadik körkép,









            manhattani

2013 augusztus 7.







Világvasutai > Városok és élete