|
Kínát megnézni vagy több év kell, vagy egy hét. Magam objektív okokból az utóbbit választottam. Tudom, hogy Peking, Sanghaj és a kettő közti vasúti utazás nem az egész ország, de mint vízcseppben tükröződik a tenger, ez is sokat megmutat a (jó értelemben) forradalmi időszakát élő országból és társadalomból. |
Az írásban a saját felvételeim vannak, amelyik nem az, ott jelzem. |
A
repülés Az Emirates-szel, nyugodt, rendkívüli eseményektől mentes, viszonylag pontos repülések. Oda Budapest - Dubai B777-es, Dubai- Peking a régóta vágyott géppel, a szuper Jumbóval, az A380-assal. Mivel mind beszálláskor, mind a gépen csak a saját szintem láttam, nem volt meg a "hűű, mekkora gép!" érzésem. Haza Sanghaj - Dubai, szintén szuper Jumbo, Dubai- Budapest B777. Korábban hallottam, hogy a Budapestre repülő Emirates személyzet 2 napot tölt Magyarországon, ezért ideális lenne az Emirates-nél dolgozó magyar pilóták számára, a kapitány mégsem volt magyar nevű, de az utaskísérők között több magyarul beszélő is volt. |
Ekkora személyzet szolgálja ki ennek a butácska képű A380- asnak minden utasát Mindkét kép Peking, Beijing Capital nemzetközi repülőtér (PEK), 2018. május 11. |
Dubai
fölött repülünk 2018. május 10. |
Dubai
fölött, a felső sötét
sáv a tenger 2018. május 10. |
Ellátás Kifogástalan szállodákban laktunk, svédasztalos reggelivel, ahol, aki akart, kontinentális menüt is összeválogathatott magának. Helyi íz volt a héjában négyfelé vágott főtt tojás. Az ebéd és a vacsora forgó asztalos, kínai menü volt, változatos, jó ízű ételekkel. Egyszer vacsoraidőben egy igazán elegánsnak látszó étterem előtt állt meg a buszunk, kíváncsi voltam, milyen egy kínai nagyétterem. Nem tudtam meg, a mellette lévő kisebb étkezőbe mentünk, ahol kifogástalan vacsorát kaptunk. |
A pekingi
szállónk előcsarnokában
állították ki a haditengerészetük
új büszkeségét, a repülőgép
hordozót Harckész állapotban, még az esetleg vízbe esett harci gépek személyzetét mentő, a hajó mellett repülő helikoptert is megmodellezték |
A
kínaiak életmódja A régi időkben (de gyanakszom, hogy még az ötvenes években is), amikor kevés volt az élelmiszer, Kína szerte köszönési forma volt az "Ettél már ma?" Ha igen, jobb volt az üdvözölt (kérdezett) hangulata, élete. Ma már az élelmiszer nem probléma Kínában. Teng Hsziao Ping jelszava, a "Gazdagodjatok!" óta pedig más a kínaiak gondja. Inkább a szabadkereskedelmi övezetekben, mint például Sanghaj, ahol a gazdasági fejlődés és az emberek gazdagodása még erősebb, mint az ország többi részében, a köszönési mód: "Gazdagodtál ma?" Az ottani, a hagyományos értékeket lazábban, liberálisabban kezelők köszönése pedig "Elváltál már ma?" Változnak az idők. A hölgyek öltözködése a hagyományos hosszú, alighanem selyem ruhától a nyugatias farmer sortig terjed Úgy láttam, az öltözködési stílus nem függ a hölgy korától. Az urak öltözködése olyan, mint akár nálunk. Mao öltözetet csak emlékboltban láttam. |
Lakóház egy viszonylag zárt, zsákutca jellegű udvarban Tanakodtunk, hogy mire lehetnek a rácsok. Nem tarthatnak mindenhol madarat, pláne hogy a rácsok rúdjai között elég nagy a távolság. Mászó gyereket védendő sem lehet a rács, mert némelyiknek vízszintes rúdjai vannak. Abban maradtunk, hogy az akrobatikus képességű betörőktől védik a lakást. |
Emeletráépítés Lazán értelmezik a statikai szabályokat Foghíjbeépítés a sanghaji csatorna mentén |
Korábban Peking
rákfenéje volt a sivatagi homokkal szennyezett levegő.
Történelmi fényképen látszik, amint
Mao tárgyal, és a lábuknál a díszes,
porcelán billikom formájú köpőcsésze.
Néha muszáj volt kiköpniük a szájukban
összegyűlt homokot. Ezen úgy segítettek, hogy a városok köré kilométer széles erdősávokat telepítettek. Mára Peking levegőjében sehol sem éreztem szálló homokot. A sok telepített facsemete egy része más célt is szolgált: miután megnőtt és megvastagodott, földlabdával együtt kiemelték és a városi épülő parkokban ültették el újra. Amíg kialakult a nagy gyökérzetük, a törzsükre tekert kötél locsolásával juttatják vízhez a fejlődő fákat. Ezen az épülő téren először (a meglehetősen erőszakosan kínáló) árusok jelentek meg, aztán melléjük épült a park is. |
Teng Hsziao Ping kiadta a jelszót
(engedélyt?) a nép gazdagodására.
Úgy
értette, hogy egyéni
vállalkozásokból. A mostani rendszert
állami szocializmusnak és egyéni kapitalizmusnak
látom. Sokak hirtelen gazdagodásával hirtelen sok telefon vonalat igényelt a nép, ez a képen látható rögtönzött megoldásokat szült. Úgy gondolom, addig ezt is jónak tartják, míg úgyis átvesznek minden távközlési feladatot a vezeték nélküli megoldások. |
A történelmi emlékeket
(meg általában mindent) kamerákkal őriznek,
és erre nincs mindenhol figyelmeztető kiírás. A
benyúló vastag ágat tartó függőleges
"fatörzset" bizony vagy egy tucat csavar rögzíti a
beton alapjához. A padon ülő fehér inges férfi nem biztos hogy biztonsági ember, de valószínű. |
A régi pekingi vasúti főpályaudvar, ma vasútmúzeum. Sajnos a feszített program miatt nem volt idő megnézni |
A pályaudvar másik nézetből A képen látható csomag nélküli életerős fiatalember a tipikus turista (v.ö. tipikus hagymakereskedő), szúrósan nézett rám, hogy felé is irányult a lencse, de nem szólt hozzám |
Kínában is hódít a kütyümánia Ezen a pekingi buszon szinte senki nincs, aki nem a kis masináját nézné-nyomkodná |
A TESCO áruház táblája Ma már a Kínai Népköztársaságba is beengedik a világ kereskedelmi márkáit, de kínai megjegyzést fűznek hozzá. Ezek a jelek azt jelentik: A mennyei áru. A Coca Colához fűzött jelek jelentése: A szomjas száj. |
Közlekedés Néhány 10 éves fényképeken láthatjuk, hogy a kínai nagyvárosi tömegközlekedés kerékpárosok hadserege volt. A híres jelszó, "Gazdagodjatok!" óta a helyzet gyökeresen megváltozott. Az olcsó egyéni közlekedési eszköz a villamos hajtású robogó lett, Pekingben rengeteget látni. Halkan, fürgén járnak az autók között is, és ahol lehet, csatlakoztatják a járművet a villamos hálózatra. |
Aki még ennyire sem akarja
szennyezni a környezetet, azok számára az
állam a MOL Bubihoz hasonló módon bérelhető
sárga kerékpárokat gyártatott le. Több
százmillió,
egyes hírek szerint egy
milliárdnyi sárga kerékpárt,
bárki
használatára. Náluk ezek a felvehető
biciklik nem saját állóhelyen várják
az utast, hanem ráülés előtt
kártyát kell helyezni az olvasójába, az meg
vezeték nélküli hálózaton
keresztül elvégzi az azonosítást és az
út
végén a díjkirovást. Aztán az
utazás
végén a kerékpár bárhol
otthagyható. Ez az óriási kerékpár állóhely a Tienanmen tér mellett található. |
A korábbi hadseregnyi kerékpáros robogóra ült, a szállítók meg ilyen triciklivel járnak. A robogók és a triciklik mind, kivétel nélkül, villamos hajtásúak. Csöndesek és nem füstölnek. |
Tipikus
utcakép kisforgalmú városrészben A bio hajtásún kívül a járművek villamosak, talán még a személyautók is |
Ő valószínűleg személyszállító kisvállalkozó, természetesen villamos hajtású járművön . Egy igazi mozgó esernyő, ez is villamos hajtású > |
. Ki mondta, hogy az ivóvizes palackok szállításához négy kerék kell? Elég a hosszú kar is. |
A fenti járműnek egy elegánsabb kivitele |
A nagyvárosokban (Peking és Sanghaj) és a környékükön jó utakon, jó autópályákon, a városokban jól kiépített közúti csomópontokon át buszoztunk. Rengeteg a személygépkocsi, mintha a régi kerékpáros hadsereg minden tagja autóba ült volna. A nagyvárosokban rendszeresek a dugók, az utak fölött világító táblák jelzik, hol állt meg a forgalom, aki tudja, elkerüli a dugót. A híres-hírhedt Tienanmen térre nagyon szigorúan csak azok hajthatnak be, akiknek ott hivatalos dolguk van: párt- és állami vezetők, vagy akár a mögötte lévő Nemzeti színház alkalmazottai. Mégis, a tér kétszer legalább 3 sávos útján óriási az autóforgalom. |
A mennyei autópálya-kapu 2018. május 11. Ezt sem napi száz autóra méretezték |
A rendszám egy, a körzetet jelölő kínai írásjelből, latin betűkből és arab számokból áll Ez pekingi |
A sanghaji rendszám |
A felújított utak mentén a nagyon informatív kilométerkövek |
A sötétített autó üvege ott nem sötétített, ahol a visszapillantó tükröt lehet nézni |
Besorolást jelző tábla A középső sáv a mentőé-tűzoltóé. A városban rengeteg a forgalomfigyelő kamera, olyan sűrűn vannak, hogy a tárolt felvételekből egy autót az egész útján nyomon követhetik |
Gyalogos
felüljáró Forgalmas utak keresztezésében teljes kört képez. Minden sarkon fel lehet menni rá, és nem kell kivárni a zöld lámpát. Olcsóbb, mint az aluljáró, igaz, hogy nem véd az esőtől-széltől. |
Az
"olimpiai falu" A pekingi olimpia egyik fő stadionja, ma a Pekingi Nemzeti Stadion 2008. júniusában nyitották meg, az olimpia alatt a nyitó- és a záróünnepség helyszíne volt. Nappal impozáns, este romantikus látvány Formája után madárfészeknek becézik. Az építménybe 42 ezer tonna acélt építettek be. |
Futurisztikus épület, a Fáklya, olimpiai sajtóközpont, |
példás utóhasznosítással Az IBM irodái vannak benne |
Az olimpiára épült a Nemzeti Vízi Központ is. Az egyfolytában színjátszó falú épület a világ legnagyobb tetrafluor etilénnel borított épülete |
Az emléktárgy boltban a hagyományos kínai ruhák mellett Mao egyenruha és vörös csillagos sapka is kapható, de ezt már a kínaiak sem veszik nagyon komolyan |
Talán a sietség okozta, talán a nagy nyüzsgés, az olimpiai építkezéseknek sok halálos áldozata volt. Naponta átlagosan egy ott dolgozó halt meg. Máshol a kínaiak jobban ügyelnek a munkabiztonságra. Nálunk az épülő magasépületek korlátja általában betonvas rúdra erősített deszka, rajta piros-fehér műanyagszalag, Pekingben több helyen láttam sokkal komolyabb korlátot az építkezéseken. Az olimpiánál kicsit korábban átadott tibeti vasút építésénél elhatározták, hogy munka közben senki ne haljon meg balesetben. Az építkezés mellett állandó orvosi jelenlét volt, elsősegélyre és életmentésre szolgáló mobil kórházakkal, és a nagy magasság miatt szükséges oxigénsátorral. |
A
Nagy Fal Legenda, hogy szabad szemmel látszik a Holdról, de közelről óriási és impozáns, főleg annak tudatában, hogy az egészet egyszerű kézi szerszámokkal, néha rabló hordák támadásai közben építették. A Nagy Fal felvételei 2018. május 12-én készültek. |
Parancsnoki épület, laktanyák, őrtornyok, és persze maga a Fal |
Innen harcoltak a támadó rablócsapatok ellen. Ezek gyakran a hunok voltak, és a kínaiak minket, magyarokat azonosítanak velük, a magyarok neve Pinyin átírásban xiongyali, nagyjából úgy hangzik, hogy hszongyali, a szó jelentése az idegenvezetőnk szerint rablóbanda. |
Mint minden más műemléknél, itt is részletes ismertetőt, térképet, iránymutatást találtunk. Itt angol és kínai (mandarin) nyelven, máshol egy másik, a kínaihoz hasonló írással is. Annyira hasonlított a kínaira, hogy azt hittük, valamelyik nyelvjárás, talán a hong-kongi vagy a tajvani. Megkérdeztük, nem. Az a hasonló írás japán nyelvű volt |
A Kínai Nagy Fal nem
tévesztendő össze a Kínai Nagy Tűzfallal, mely az
ottani lakosság káros internetes
információkhoz jutását hivatott
korlátozni. A próbálkozásom után
tudtam meg, hogy a gmail is tiltott Kínában. A
szállodában ingyenes wifi volt, amin sehogy sem tudtam
megnyitni a gmail fiókom. Kínomban engedélyeztem a telefonomon
az adatátvitelt, minek hatására a
kis mocsok elkezdte letölteni a GSM hálózaton az
alkalmazások frissítését, mintegy 14 ezer
forint díjért. Ezt szerencsére csak itthon kellett
kifizetnem. |
Jáde
szobrászat A jáde értékes féldrágakő, néha óriási, több tonnás darabokban is bányászható. Kínában a jáde faragás vagy 4000 éves múltra tekint vissza. Dísztárgyakat, amuletteket készítenek belőle, a kisebb- nagyobb faragványok eladása a turistaipar egyik komoly bevételi forrása. Jádéból faragott óriási sárkányhajó a szállodánk előcsarnokában Úgy láttam, a láncszemeket egyenként faragták ki így kapcsolódva, hozzányúlni persze nem mertem. |
Cloisonné Egyfajta festőművészet. A legenda szerint úgy keletkezett, hogy európai felfedezőknek Kínában elfogyott a dohányuk. Kínjukban pálcikákkal kotorták ki az üveg tárolóból a maradék maradékát. A pálcika a tároló belső falán nyomot hagyott. Innen jött az ötlet, és később a kínaiak ugyanilyen módon részletes, gyönyörű képeket festettek üveg edények belső falára. A művész alkotás közben Csillagászati áron a nevünket is belefestették volna egy kis üvegedénybe |
Készülnek nagy, sőt modern cloisonné művek is. |
Vége az első
résznek 2. rész: a Peking-Sanghaj szuper expressz, Sangháj és a mágneses lebegő vasút. |
Szakirodalom:
|
manhattani
2018. augusztus 15. |
|