|
|
A harcok végével a sajtó is bátrabban viccelődött a háborús erőfeszítés támogatásán.  "Ez dinamitot spórol a harcok számára!" A TRAINS-ből |
A háború és az amerikai vasutak 5. rész: Kivezetés a II. világháborúból |
| 1. rész: A kezdetektől az I.
világháborúig 2. rész: Az I. világháborúban 3. rész: A II. világháborúban, felkészülés és otthoni műveletek 4. rész: A II. világháború, a frontokon |
| Fényképezési korlátozások a háború alatt és után Amerikában a háború alatt korlátozták bármilyen fajta fénykép készítését a vasútról. A háború vége felé az Association of American Railroads, az amerikai vasutak szövetsége üzente az amerikai vasutaknak, hogy a War Department (a háború ügyeit intéző kormányszerv) már nem ellenzi, hogy vasútbarátok fényképezzék a vasutakat, ezzel levette a vasutak válláról a felelősséget a létesítményeik belső biztonságáról, beleértve az oda belépők ellenőrzését, de a vasutak a. legyenek ésszerű mértékben meggyőződve, hogy a vasútbarátok jó szándékkal cselekszenek, b. ne engedjenek meg olyan tevékenységet, mely befolyásolhatja a vasút normális működését, c. ne engedjék meg, hogy a vasutak területén lévő hadianyagot, csapat mozgást, vagy bármit fényképezzenek, mely katonai információt tartalmaz, vagy az ellenség érdeklődésére igényt tarthat, légi vagy panoráma felvételt, kivéve, ha ezt a War Department kimondottan engedélyezte. |
A War Department megtilt minden vasútfénykép készítését, melyet a vasúttársaság előre nem engedélyezett. Aztán szeptember 8-ával a vasútbarát fényképezés minden hadi tiltását feloldották. Néhány körzetben továbbra sem volt szabad fényképezni, ezeket a körzeteket a védelmi parancsnokság jelölte ki, és a helyszínen ki kellett táblázni. Ezeket is megszüntetik majd, mihelyt a körülmények megengedik, ígérték. "Ez persze nem ad teljes szabadságot a vasútbarátoknak, hogy bárhol fényképezzenek a vasút területén. Egyes vasutak bevezethetnek korlátozásokat biztonsági vagy más okból. Szabad a vasutat fényképezni közúti hídról, állomás peronjáról és más nyilvános helyről, a letartóztatás veszélye nélkül. "Vasúti magánterület fényképezését a vasúttársaság engedélyezheti", üzente a védelmi parancsnokság. |
| Gőzmozdonyok a világ háború sújtotta országoknak |
| Az Amerikában háborús célra készült mozdonyokat úgy tervezték, hogy minél kevesebb értékes nyersanyag kerüljön beléjük. A tengeren túli, hadianyagot szállító vonatok vontatására tervezték őket. | |||
A
perzsa öböltől a Szovjetunió felé szűk
ívekkel teletűzdelt vasútvonal vezet. A
célország számára
létfontosságú hadianyagot
szállító vonatokat ilyen Mikado (2-8-2, 1'D1')
mozdonyok vontatták. A vonal
építését 1938-ban fejezték be,
és akkor még fogalmuk sem volt, hogy milyen fontos
háborús szerepe lesz. Egyvágányú
vonal sok híddal és alagúttal, automata
biztosító berendezés nélkül. Ilyen mozdonyok szolgáltak Perzsiában Lima gyári kép a TRAINS-ből A másik, tengerentúli hadi szolgálatra készült mozdonytípus ez a Consolidation (2-8-0, 1'D). A britek ezt az amerikai gyártású mozdonyt Austerity-nek (takarékosnak) hívták, mivel semmi nélkülözhető alkatrészt nem tartalmazott. Valóban, minden üzemanyag-hatékonyságot növelő, és kényelem fokozó részegységet nélkülözött, de hatalmas szállításokat teljesített. Néhány száz ilyen mozdony szolgált a brit szigeteken, később átkerültek a kontinensre. A szövetséges repülők a német vontatóállomány kilövésére törekedtek, géppuskával vagy bombázással a gőzmozdonyok kazánjának a felrobbantásával, miközben a vasúti vontatást amerikai eredetű mozdonyokkal végezték. Mindkét mozdonyfajtát a Lima járműgyár építette (kezdetben, a háború végéig a másik kettő, a Baldwin és az Alco is). Műszaki adataik katonai titkok.  Ez a mozdony a brit szigeteken dolgozott, aztán ment a kontinensre A Trains 1943. júliusi számának cikke nyomán |
|||
 |
Az
Erie
társaság mozdonya vontat négy, Kína
úti célú hideg gőzöst a Lima Locomotive
Works-ből a behajózás felé H. D. Runey, 56 Arnold Ave. Horsehead, N.Y. felvétele a TRAINS-ből (A régi TRAINS kiírta a fénykép alá a fotós elérhetőségét is. Sok olvasó bombázta a szerkesztőséget vasúti fényképekért, amit az nem kívánt teljesíteni, inkább kiírta, hogy hol található a fényképész, egyezkedjenek vele az olvasók.) A II. világháború végén az UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Administration), az USÁ-val együtt 44 tagországa segítséget nyújtott a világ háború sújtotta országainak. Ennek keretében utaztak ezek a mozdonyok Kínába. |
| Egy
egész vonatnyi, a Montreal Locomotive Works-ben (az American
Locomotive Company, az Alco leányvállalatánál)
készült gőzmozdony vár behajózásra
Franciaország felé Alco fénykép a TRAINS-ből Ez az első részlet a leszállítandó száz 2-8-2-es mozdonyból a French National Railways számára. A francia vasutak súlyosan sérültek a II. világháborúban, ezek a mozdonyok segítettek működő vontató állomány megteremtésében. |
 |
| Arról is lehetett már beszélni-írni, ami a háború alatt szigorú hadititok volt. |
| Hogyan rombolta az amerikai légierő az ellenség vasútjait? |
| A
vasúti-vizi szállítási rakodóhelyek, a körfűtőházak és műhelyek mind az
Air Corps célpontjai voltak, hogy az ellenség szállító rendszereit
használhatatlanná tegyék |
| A háború hevében a Tengelyhatalmak (Axis)
vasúti létesítményei mindenhol alapos
támadásokat kaptak a levegőből. Amikor a B-29-esek Kína fölött repültek,
az első bevetésükön Makusan vasúti
javító bázist támadták
Thaiföldön, Bangkok közelében. A Ruhr-vidék
három nagy vasúti bázisát, Hammot,
Duisburgot és Osnabrücköt vagy százszor
bombázta a brit légierő, a Royal Air Force, és az amerikai légierő is.
Az európai vasút rombolása nagy
segítség volt a háború megnyerésében. A támadások nem vaktában történtek. Rögtön Pearl Harbor megtámadása után sok szakmai csoport kezdett információt gyűjteni a Tengelyhatalmak és az általuk megszállt országok vasútjairól. A légierő, később a Haditengerészet és a hadsereg is erősen érdeklődött az ottani szállítás iránt. Az információt a tömegtermelés elvei alapján gyűjtötték, és a munka néhány hónap múlva már eredményeket is hozott. Az információt az Igazságügy-minisztérium, a három fegyvernem hírszerző részlege, a Mérnök Alakulat, a Katonai Vasúti Szolgálat, a Külföldi Gazdasági Bizottság és a Stratégiai Szolgálati Hivatal gyűjtötte. |
Az
első, nagyon intenzív szakaszban képzett nyomozók
és elemzők is beszálltak. A hadsereg Térkép
Szolgálata vasúti térképek
jegyzékét készítette, a központi
fénykép nyilvántartó pedig vasúti
képek ezreit adta. Az eredmény pontos dokumentáció lett, fényképekkel, rajzokkal és specifikációkkal. Mikor a partraszállók beléptek Franciaországba, pontos tudásuk volt vasúti létesítményekről, vonalakról, az ott járó mozdonyokról és kocsiállományról. Tudtak felelni arra, hogy hogyan szervezik a szakaszmérnönséget Sziámban (Thaiföldön), hányan dolgoznak a "Temiswar, Roumania" (sic!) műhelyében, hol vannak villamos alállomások az olasz villamos vasutakon. Az előrenyomulás közben a német megszállás alól felszabadult cseh, lengyel vasutasok is sok információt adtak. Ha bizalmatlanok voltak a megszálló angolszász sereggel, odaküldtek amerikai katona vasutasokat, azokkal megtalálták a hangot. Hogyan kezelték a hatalmas, és nagyon fontos adatmennyiséget? Az amerikai tömegtermelés elvei szerint (ez a big data korai megjelenése). |
 |
Hamm, a
kép bal oldalán a háttérben
a járműjavító épületei a
bombázás után Mindkét kép Signal Corps fénykép [1]-ből  Hamm állomás képe 1945 áprilisában |
| Elsőként
képzett könyvtárosok kezdtek kutatni az
ország könyvtáraiban. Átlapoztak
minden könyvet és más kiadványt, amiben csak információ lehetett
külföldi vasutakról. Fordítók csapata
dolgozott éjjel-nappal. Megkerestek minden külfölddel
kereskedő céget és végignézték a dokumentációjukat. Ezzel hónapok teltek el. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság külön részlege figyelte a külföldi rádióműsorokat, és amint bármilyen vasúti működésről vagy fejelsztésről hallottak, azonnal küldték a katonáknak. Svájcban székelő ügynökök német műszaki kiadványokat vásároltak, mikrofilmre fényképezték és légipostával Amerikába küldték. Amerikában a hadsereg japáni születésűeket kérdezett ki, akik jártak távol-keleti országokban. Külföldön járt amerikaiak százait keresték meg, még a missziós utazókat is megkérdezték. Volt köztük egy missziós orvos, vasútbarát, aki óriási adatmennyiséget adott a kínai vasutakról. Találtak korábban külföldi vasutaknál dolgozókat, egy német menekült főmérnök volt a Reichsbahnnál, egy koreai pedig Japánban az Imperial Government Railways mérnöke volt. Az ügynökségek külföldön születettek százait ásták elő és kérdezték ki, nem szükségszerűen vasutasokat, hanem olyanokat, akik nagy európai központokból jöttek. |
Az
így összegyűjtött információ
részben értékes, részben
értéktelen volt. Akik sokat tudhattak külföldi
vasutakról, azokat behívták, hogy válogassa
ki az információözönből a
biztosat, a lehetségeset és a hulladékot. De
akárhogy is lett, az egész adathalmazt
titkosították. Egy amerikai állampolgár sziámi angol nyelvű újságot járatott, és abban olvasta, hogy Sziám (ma Thaiföld) 3500 mérföldes vasúthálózatán csak egy járműjavító van, ahol a gőzmozdonyokat működőképesen tartják, de azt nem tudta, hogy ez hol van. Egy kikérdező talált egy kereskedőt egy amerikai mozdonygyárnál, aki járt Sziámban, ő megerősítette az információt és megmondta a helység nevét. Sziám 1938-ban éves jelentést adott ki, remek fényképekkel a járműjavítóról, és sziámi nyelvű leírással. Gyorsan találtak egy fordítót, és az adatmennyiség bekerült a rendszerezett információk közé. Makusan járműjavítót egy romboló bomba, amit elsőként dobtak le B-29-es repülőről, gyorsan elpusztította. Az eredményt felderítő fényképezők rögzítették, majd azt, hogy ez megbénította az egész sziámi vasútközlekedést. |
Más esetben egy kutató átfésülte egy Sanghajban kiadott angol nyelvű magazin számait, és légi fényképes leírást adott egy lengyel fűtőházról. Az ok: az a fűtőház nem sokkal a háború előtt eladott néhány mozdonyt Kínának. Így került fel az akkor német megszállás alatt álló lengyel fűtőház a légierő listájára. A következő lépés volt a város azon részének a kijelölése, ahol az a fűtőház volt. A katonák megkeresték a chicagói és a clevelandi lengyel közösségek vezetőit, hogy mutassanak valakit, aki abból a városból származik. Azok között volt egy, aki abban a fűtőházban dolgozott, és hajszálpontos leírást adott a helyéről és a működéséről. |
 Zweibrücken lebombázott körfűtőháza, járművei és pályája Signal Corps felvétel [1]-ből |
| Az
adatgyűjtés másik célja volt a saját
vasutak védelme a háborúban.
Tanulmányozták, hogy mi történt a brit
vasutakkal az 1940-es német blitz támadás alatt.
Mikorra a B-17-esek az európai kontinens fölött
hajtottak végre műveleteket, a bombázás
technikája már sokat fejlődött 1940-hez
képest, de a katonák a korábból is
információt akartak nyerni. A blitz keserű tapasztalatából és az európai felderítő fényképekből a katonák azt következtették, hogy a vasutasok mindenfelé hozzászoktak a tüzekhez, az áradáshoz és más katasztrófákhoz, és gyorsan működőképessé tették a rombolt létesítményeket. Az alagutak védettek voltak a légitámadással szemben, nehéz volt őket megrongálni. Mégis, 1940-ben egy német bomba épp ott talált el egy fontos alagutat, ahol a teteje csak 8 lábnyira (kevesebb mint két és fél méterre) volt a felszín alatt. A szerencsés találat vagy 15 m hosszon beszakította a tetőt és bedöntötte az oldalfalakat. Az alagút hónapokra használhatatlan lett, de a brit bombázóknak a kontinensen sosem volt hasonló szerencsés találatuk. |
A
hidak nyilvánvaló célpontok voltak,
de a britek tapasztalata szerint a bombázásuk nem
érte meg a
fáradságot. A hidat kevés bomba találta el,
és amelyik mégis, az
áttörte a pályáját és a
vízben robbant. A hidak fontos elemét, a
pilléreket pedig a rájuk épített híd
és a vasúti pálya védte. Emellett,
ha sikerült is lerombolni, a németeknek is sok
előregyártott
hídpályájuk volt, így a vasúti
híd funkció csak órákig bénult meg. Egy kivétel volt:
egy brit bombázó olyan szerencsésen találta
el Köln négyvágányos
Rajna-hídját, hogy a
helyreállítás a vízbe hullt roncsok miatt hónapokig tartott. A Royal Air Force bombázói azokat a rendező-pályaudvarokat keresték, ahol volt vágányfék, és az azt irányító torony, tele érzékeny, nehezen javítható felszereléssel, jó célpont volt. Emellett, ha a bomba a torony mellé hullott is, rongálhatta a vágányféket. A gurítódomb erős lejtője nehézzé tette a manuális rendezést. Franciaországban Rennes teherpályaudvara fékezőjének szerencsés találata olyan mértékben rongálta meg, hogy a németek már nem helyezték üzembe. |
| Kiemelt
vasúti célpontok voltak a
járműjavítók és a körfűtőházak,
nem csak az épület miatt, hanem a bennük lévő
gépek, szerszámok és mozdonyok miatt is. Fontos célpontok voltak a vasút vízi átrakó állomásai. A dokkokat könnyű volt lerombolni, ezzel megsemmisültek a gyakran hadianyagokkal tele raktárak is. Ha az robbanó hadianyag volt, nagyban fokozta a rombolást. A blitz alatt a németek bombázták a brit vasútállomásokat. Bár a személy-pályaudvarokat a levegőből könnyű volt felismerni, a rombolás nem okozott tartós, súlyos kiesést. Az utasok felszállhattak a vonatra a teherpályaudvaron is, ha az állomást lebombázták. Ha az állomáson nem állt benn sok csapatszállító vonat, a németek csak akkor dobtak bombát vasútállomásra, ha a küldetésükből visszatérőben még maradt le nem dobott bombájuk. Vasútbarátoknak a létesítmények lerombolása feleslegesnek tűnhet, mégis, a megbénításukkal a háborúban szövetséges életeket mentett. A művelet nem volt veszélytelen: egy ellenséges célra repülő Flying Fortress, B-17-es faroklövésze mondta a gép kommunikációs rendszerébe: "Messerek 8 óránál, 10 óránál, 12 óránál - a pokolba, minden óránál!" A bombázás hatása is pokoli volt: szemtanú mesélte, hogy látott egy tehervagont 30 méterre felemelkedni és darabokra hullani, mielőtt visszazuhant a talajra. |
 München lebombázott állomása Signal Corps fénykép [1]-ből Egy eltalált gőzös tolatómozdony eltűnt, mert a kazánja is felrobbant, de előbb még a padlóig elsöpörte a forgalmi épületet. "Bombákat le!", hallatszott a rádióparancs, ahogy a P-38-as kísérő vadászok megérkeztek, hogy a hazaúton védjék a bombázókat. Egy éjszakai vasútállomás bombázása után a német hírközlés, ami sosem volt híres a hitelességéről, jelentette: "Az ellenség félbeszakított támadást intézett ellenünk, de hős vadászaink elűzték őket. Egy vasútállomásunk megsemmisült." |
| Nem csak a nagy bombázók támadták az ellenséges vasutakat. A loirenti és a St. Nazarine-i nagy német tengeralattjáró bázisok csak egy ugrásra voltak egy brit légibázistól a Csatornán keresztül. Minden nap egy Mosquito flotta szállt fel, hogy a mozdonyokat támadja. 3000 méter magasságból meglátták a vonatot, leereszkedtek a vasúti kocsik tetejének a magasságáig, és adtak a mozdonynak egy sorozatot. | A
szélsőségesen kis magasságút rebarbara
repülésnek hívták, mert a
szántóföldi termény leveleinek a
szintjén történt. Egyszer egy holland azt
kérdezte a brit repülő őrmestertől, hogy a fák
tetejének a magasságában repültek-e. -Nem, barátom! Csak ültünk a gépen, és felnéztünk a fák tetejére! És nem is túlzott. |
| A németek védekeztek ez ellen a támadási mód ellen, minden vonatban egy kocsiba légvédelmi fegyvert tettek. Hamar megszületett az ezt semmivé tevő taktika, a 8-as repülés. A vonat megtalálása után a gépek nagyon kis magasságban szálltak a mozdony felé, és a közelében éles fordulóban lőttek rá. Utána a fordulóval ismét a mozdony felé repültek, és ismét lőtték. Így a gép 8-as alakot írt le, és nem lehetett jól célba venni a légvédelmi fegyverrel. | Kis magasságú repülés máshol is történt. A II. világháború vége felé Jászapáti határában tankcsapdákat ásattak a lakossággal, egy fiatal levente puskával őrizte a munkát. Egy B-17-es kis magasságon feléjük repült. A levente a gépre célzott. A másodpilóta felemelte a karját és a mutatóujjával megfenyegette a leventét! Az úgy megijedt, hogy eldobta a puskát. A gép lövés nélkül továbbrepült, a megkönnyebbült emberek pedig kinevették a fiút. |
|
IRODALOM:
|
manhattani
2021. február 15. |
|
|